Reitzer Béla válogatott írásai I-II.

Előszó

1937 elején, a Művészeti Kollégium titkáraként, tehát mintegy hivatalos minőségében Gáspár Zoltán úgy határozta meg a Szegedi Fiatalok mozgalmának "eszmetörténeti helyzetét", "mint népies alapozású és társadalmi felelősségérzettel telített szintézisét mindazoknak a kultúrtörekvéseknek, melyek a világháború, az összeomlás és a háború utáni évek korszakában merültek fel s mind e változások felett időtállóknak bizonyultak''. E meghatározás tömör s találó; egy mondatban nehéz volna jobbat adni. Mégis, mint a definíciók általában, ez is tömörít s egyneművé hoz össze különféle dolgokat, s így nem érzékeltetheti igazán az eszméknek és érzelmeknek azt a kavargó-áramló sokszínűségét, amely e "növelő közösséget", e folyton változó s "önmagát építő élcsapatot" jellemezte. Nem érzékelteti pl. Buday György eszmetörténeti jelentőségű orientációváltását, sajátos "népiességének" valódi karakterét (pedig ez valamiképpen az egész kollégiumot meghatározta); nem érzékelteti Ortutay Gyula katolicizmusból kinövő szociális humanizmusát, Gáspár Zoltán szkeptikus-ironikus későliberális attitűdjét, Hont Ferenc szocialista fölhangú művészeti avantgardeizmusát, Erdei Ferenc protestantizmussal és szocialisztikus elvekkel színezett "paraszti" radikalizmusát, Radnóti "lázadását", a "harcosan jártattuk a szánk" attitűdjét. S nem érzékelteti - nem említve most a többieket, akik pedig ugyancsak bemutatást igényelnének - Reitzer Béla eszmetörténeti pozícióját sem. Vissza