Rejtelmes foglyok a Szaharában

Előszó

Részlet a könyvből:
- Rajta, fiuk! Mindjárt kész a tutajunk, és a tenger most csendes. A város nem lehet már husz kilométernél messzebbre.
Aki igy beszélt és a két fiu, akikhez beszélt, tutajt igyekezett összeróni egy kis olasz gőzös törött gerendáiból és deszkáiból. A kis gőzös Máltából indult el Tripoliszba,. de most ott hevert oldalára dőlve az északafrikai partvidék egyik hosszu, alacsony, veszedelmes homokzátonyán.
Látták már a tripoliszi partot, egy keletről nyugatra huzódó, alacsony, sötét karéjt, amely mögött, mint a felhő, két hosszú, árnyaskék sáv lebegett, a Szuara-dombokat és a magasabb Ghurian-hegyláncot jelezve - ezt a valaha hires rablófészket, amelyben manapság is akadnak még utonállók. De bárha a szárazföld ott volt előttük, sok végezni valójuk volt még, mielőtt eljuthatnak a partra.
- Ez a vége annak, látjátok, ha elveszti az ember a fejét, - folytatta Brown ur, a tönkrement gőzös főgépésze, miközben szorgalmasan dolgozott a tutajon. - Ha azok a máltai fickók nem hagyták volna cserben a hajót, ugy jártak volna, mint mi. Igy ellenben oktalanul a tengerbe vesztek. Mert ezen a tájon csónak nem boldogulhat, főként ha tul is van terhelve.
- Sajnálom mégis a szegény Feroni kapitányt, - mondta az egyik fiu, - mert megtett minden tőle telhetőt, amig a lezuhanó gerenda le nem sújtotta. Aztán persze vége volt mindennek. Vissza