Előszó
Részlet a kötetből:
A füstbement menyegző.
Komárom városa a tizenhatodik század vége felé egyike volt a legfontosabb erődöknek.
Az akkori mozgalmas időket tekintve, éjjel-nappal...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
A füstbement menyegző.
Komárom városa a tizenhatodik század vége felé egyike volt a legfontosabb erődöknek.
Az akkori mozgalmas időket tekintve, éjjel-nappal »puntáklnak« nevezett csónakok cirkáltak a Dunán. A várfalakon kiszegezett hosszú csatakígyók mellett nappal fehér füstgyűrüket eregetve, éjjel pedig tüzes szemekként világolva sisteregtek a tüzérek salétromos kanócai. Félóráról-félórára pontosan elhangzott á felváltó jelkiáltás, mit a sajkások vízifecske módjára tovasurranó csónakain is viszonoztak.
A Csallóköz felé kikönyöklő hatalmas sáncot, teknősbékához hasonló alakja miatt, »tortoriának« nevezték, és ennek a sáncnak az irányában magaslótt ki a többi házak közül a komáromi várnagynak, Pálffy Miklós uram ő kegyelmének emeletes szállása.
Bajtársai szerettek vele a fölött évelődni, hogy a hét bizonyos napján nagyon sokat nézeget a Győr felé vezető út irányában, és nem annyira közelgő török hadak, mint inkább Patkó nevezetű hajdúja után kémlelődik.
Pálffy Miklós várnagy uram most is a Győrnek vivő út felé tekintget és csak a háta mögött hangzó kardcsörrenésre fordul vissza.
Arcát barátságos mosoly deríti fel, mindkét kezét oda nyújtja a jövevénynek, ki az akkori idők kapitányi egyenruháját viselé.
- Hozott Isten, Adolf bajtárs! Vártalak!
- Itt? Ebben a szűk bagolyfészekben? kérdé és vidám képét bohókásan elfintorítá.
- Dehogy itt! Egy traktussal lejebb, mondá Pálffy. A boltozatos szobában, egy keleti hímzésű szőnyegterítővel fedett asztalon várta őket a topázvillogású badacsonyi egy kristály karafinában, a mely mellett a vésűzött nehéz ezüst tálcán még két karcsú velencei kristályserleg ragyogott.
Vissza 
