"Rendezni végre közös dolgainkat..."

Fülszöveg

A Szerző nem történész és nem is szakíró. Jobbító szándékú, széles látókörű, nagy olvasottsággal bíró állampolgár. 1939-ben született Csongrád megyében, középiskolai tanulmányai után járt a Gödöllői Agrártudományi Egyetem levelező tagozatára. Tanulmányait abbahagyta, amikor behívták katonának, sorkatonai szolgálata után a Magyar Államvasutakhoz került. Különböző igazgatási tanfolyamok mellett autodidakta módon és minden egyéb tanulási lehetőséget megragadva ismerkedett az esztétikával, dialektikával, irodalommal. "Bár tisztességes foglalkozása szerint" megragadt a MÁV-nál, ahol napi feladatait végzi, mellette több mint két évtizede izgatja az Osztrák-Magyar Monarchia története, az Ókor, az I. világháború, a különböző gazdasági válságok, Közép-Európa kis népeinek gazdasági előrehaladási lehetőségei. Két évvel ezelőtt saját kiadásában, kis példányszámban közreadta "A gazdasági előrehaladás útjai" c. zsebkönyvét, amely olvasónapló, állampolgári töprengés 1994-ben, hazánk fejlődésének kérdéseiről, sokszor tükrözve a közvéleményt, sokszor valós problémákra rámutatva, néha naívnak tűnő, de minden esetre jóindulatú ötletekkel fűszerezve.
Ez a mostani könyve, amelynek borítóján és fejezeteiben is Európa térképéhez, mint egy kerekasztalhoz szeretné leültetni kontinensünk I. világháború előtti uralkodóit, hogy újra gondolják a 20. század történelmét, a kis népek egymás mellett élésének lehetőségeit és túlélési esélyeit.
A Szerzővel nem mindenben értünk egyet, de becsüljük az állásfoglalását. Kovács Mihály az Osztrák-Magyar Monarchia lelkes híve, aki ugyan alig 60 évével csak tanulmányaiból ismeri a Monarchia történetét, de egy-két kiváló történészünk gondolataihoz csatlakozva úgy érzi, a Monarchiának nem kellett volna széthullania, azt erőszakkal verték szét, és az igazságtalanul meghúzott határokkal elkerített utódállamok között eleve megteremtették az újabb háborús konfliktusok gyökereit.
Számos helyen rámutat, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia nem volt olyan értelemben a népek börtöne, mint a cári Oroszország, és akármennyire is vitatják egyes mai utódállamok történészei, valójában több kis nép kultúrája, iskolarendszere a Monarchia keretei között alapozódott meg és indult fejlődésnek.
Írásában a Szerző vitatja, hogy Vilmos császár lett volna az I. világháború kirobbantója a német nagyhatalmi törekvései mellett és ellenére is olyan birodalomról ábrándozott, ahol - a szerző szerint - ahogy Amerikában, a népek együttélése fellendüléshez vezetett volna.
A talán kicsit hosszúra nyúlt, de szellemes ókori példákkal tarkított történelmi áttekintést követően a mű második felében Kovács Mihály rámutat, hogy a Kárpát-medencében élő kis népek történelmük során számtalanszor voltak egymás segítségére. Ha uralkodóik, vagy hivatásos politikusaik egymás ellen fordultak is, vagy fordították népeiket, ezeknek a népeknek az útja elsősorban a közös boldogulás, a közös ügyek tisztázása, mert csak egy összefogással megteremtett és közös dolgait rendező Közép-Európa csatlakozhat együttesen, méltó módon Nyugat-Európa fejlettebb gazdaságú, a demokráciában is nálunk sokkal magasabb osztályba járó társadalmához.
Kovács Mihály másik kis könyvéhez hasonlóan itt is tesz javaslatokat a gazdasági előrehaladás útjára. Bár a közelmúlt aktuálpolitikai eseményeit illetőleg a könyv helyenként nem diplomatikus, az elkeseredett és szenvedélyes állampolgár kritikáját fogalmazza meg, bocsássuk meg a szerzőnek, hiszen nem történész szakember.
Miután írása, amely komoly olvasmányanyagon alapszik gondolatébresztő és jobbító szándékú írás. Vissza