Sorsfordítók Erdélyben

Fülszöveg

Az elmúlt néhány évben Erdélyben olyan emberekkel ismerkedtem meg, akik nagyon nagy hatással voltak rám. Olyan emberekkel, akik a legsötétebb, a legreménytelenebb helyzetben sem adták fel, sőt még akkor is próbáltak tenni a magyar közösségért, a gyerekekért, a falujukért vagy városukért. Ezért gondoltam, hogy jó lenne, ha minél többen megismernék az ő életüket, munkájukat, tevékenységüket. Jó néhány könyvbeli történet innen Magyarországról valószerűtlennek, szinte elképzelhetetlennek tűnik, pedig a határ túloldalán élő magyarokról szól. Sokan nem is tudják, hogy manapság, a határtól néhány kilométerre, ilyen életutak, küzdelmek, ilyen gyereksorsok léteznek. Sokszor éreztem azt, hogy ezeket az élményeket meg kell osztanom másokkal, ezért sok ismerősömet vittem el Dévára, Csíksomlyóra, Zsobokra, Gyimesbe. Olyan emberek is jöttek velem, akik még soha nem jártak Erdélyben, és az egyházak tevékenységét is gyanakodva szemlélték. Egy-egy ilyen látogatás, beszélgetés után, látva ezeknek az embereknek a heroikus küzdelmét a nyomorral, szegénységgel, hallva a mindennapos megkülönböztetést, ami a magyarokat éri, mindenki másként látta a világot. Hazafelé mindig mindenkivel azon elmélkedtünk, hogy hogyan tudnánk többet tenni az elesettekért, a nyomorgókért, a határon túl rekedt magyarokért. Ezekről a helyekről, ezektől a papoktól, lelkészektől mindenki más lelkülettel távozik, mint ahogy érkezik. Ennek a könyvnek az ötlete is egy ilyen kirándulás alkalmával született. Tudom, hogy egy könyvben nem lehet teljesen visszaadni, pontosan érzékeltetni azt, amit a helyszínen átélhetünk. Szeretném, ha ez a könyv, ezek a beszélgetések eljutnának olyanokhoz is, akik nem tudják pontosan, hogy mekkora küzdelmet jelent a határon túl magyarnak maradni, és nem tudják, hogy az egyházaknak milyen fontos szerepe van az erdélyi magyar társadalom életében. Biztatnám is őket arra, hogy személyesen is keressék fel ezeket a helyeket, és nézzenek körül. Biztos vagyok abban, hogy nem fogják megbánni.
Remélem, hogy ezek a beszélgetések feltöltődést, megerősítést jelentenek majd azoknak a családoknak, nyugdíjasoknak, vállalkozóknak, egyházközségeknek, polgári köröknek, akik hosszú évek óta anyagilag, munkával, nyaraltatással, vagy "keresztapasággal" segítik ezeknek a gyerekközpontoknak, árvaházaknak a működését.
Ezekről az emberekről kevés szó esik a kereskedelmi televíziókban, keveset foglalkoznak velük a bulvárújságokban. Amikor egyszer invitáltam egy nagy példányszámú hetilap újságíróit néhány erdélyi gyermekotthon meglátogatására, azt mondták, hogy nincs hírértéke. Én azonban hiszek abban, hogy nem csak a kereskedelmi valóságsók hősei, nem csak a bulvárlapok pletykái érdekelnek bennünket, hanem komoly emberi értékek, az önfeláldozó szeretet, és a nyomorgó magyar gyerekeken segítő emberekre is oda tudunk figyelni.
Révész Máriusz Vissza