Előszó
Részlet a könyvből:
"A térdelő határőrök kezében egymásután csattannak el a fegyverek. Az örs beosztottjai gyakorolnak.
- Ne ugrálton a puskád csöve, ha célzol - mondja Kovács tizedes a mellette...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
"A térdelő határőrök kezében egymásután csattannak el a fegyverek. Az örs beosztottjai gyakorolnak.
- Ne ugrálton a puskád csöve, ha célzol - mondja Kovács tizedes a mellette térdelőnek. Apró, kistermetű határőr a megszólított, s mos mérgesen néz.
- Tudom én azt magamtól is, véletlenül ugrott meg.
- Próbáld csak mégegyszer.
Juhász bajtárs dühös. Bántja az eredménytelenség. Azt mondják most róla, hogy nem tud jól célozni. Hát ki érte el a lövészversenyeken mindig a legjobb helyezéseket?
- Majd én megmutatom - mondja határozottan.
Az örs kerítésén túl hatalmas tölgy áll, melynek gallyai között ott rejtőzik az "ellenséges megfigyelő". Azt kell leszedni. A bajtárs letérdel, fegyvere csövét a gallyak közé irányítja és lassan húzza el a billentyűt. Nyugodt, biztos a tartása, meg se rezzen kezében a fegyver. Csak szája körül látni valami kis, furcsa mosolyt. Az ellenséges megfigyelő most már nemcsak a fa gallyai között ül, hanem a nézőke és a célgömb vízszintesen elvágó irányélén is.
Csett... A puska elcsattant.
- Sikerült - mondják felderülve a körülötte állók.
- Ha mindig ilyen pontosan céloz, nem menekül el az ellenség fegyvered csöve elől.
Juhász bajtárs most is szégyenli az előbbi eredménytelenséget. Restelkedve szólal meg:
- Elvakított a napfény."
Vissza