Előszó
A ravensbrücki koncentrációs táborban fogolytársaimtól tudtam meg, hogy férjemet, Julius Fucikot, a Rudé Právo és a Tvorba szerkesztőjét a náci bíróság 1943. augusztus 25-én Berlinben halálra...
Tovább
Előszó
A ravensbrücki koncentrációs táborban fogolytársaimtól tudtam meg, hogy férjemet, Julius Fucikot, a Rudé Právo és a Tvorba szerkesztőjét a náci bíróság 1943. augusztus 25-én Berlinben halálra ítélte.
További sorsára vonatkozó kérdéseimet csak a visszhang verte vissza a tábor magas faláró.
1945 májusában, a hitleri Németország leverése után, a börtönökből és koncentrációs táborokból kiszabadultak azok a foglyok, akiket a fasisztáknak már nem volt idejük agyongyötörni vagy meggyilkolni. Ezek között voltam én is.
Visszatértem szabad hazámba. Kutattam férjem nyomai után, úgy, ahogy ezren meg ezren keresték és keresik férjüket, feleségüket, gyermeküket, apjukat, anyjukat, akiket a német megszállók kínzókamrákba hurcoltak.
Megtudtam, hogy Julius Fucíkot elítélése után tizennégy nappal, 1943. szeptember 8-án Berlinben kivégezték.
Megtudtam azt is, hogy Julius Fucík a pankráci fogházban naplót írt. Ezt A. Kolínsky börtönőr tette lehetővé, aki papírt és ceruzát vitt férjem zárkájába, a teleírt lapokat pedig egyenként kicsempészte a börtönből.
Sikerült találkoznom ezzel a börtönőrrel. Lassanként összeszedtem Julius Fucíknak a pankráci fogságában írt naplóját, a különböző helyeken, különféle embereknél elrejtett, sűrűn teleírt és megszámozott lapokat. Rendeztem őket s most az olvasó elé bocsátom. Ez Julius Fucík utolsó műve.
Gusta Fucíková
Vissza 
