Fülszöveg
Mi van akkor, ha kiderül, hogy az idegenek nemcsak köztünk vannak, de már évtizedék óta lopják a zenénket?
Nick Carter (nenri, nem az a Nick Carter) a zeneiparban döl gozik (de tényleg nem az a Nick Carter)., szerzői jogi ügyvédként, Egy nap a szokásos rocker-kuncsaftoknál is különösebb látogatók állítanak be hozzá: egy iszlám fanatikusnak kinéző fickó, íángvörös hajjal, valamint egy telt idomú apáca testre feszülő hacukában. Két dolgot közölnek vele. Először is azt, hogy ők valiöjób.an földönkívüliek, mósodszor pedig' 'nós^ ez egy kicsit hoisszabb lesz. /
'^Szóval a helyzet az, hogy az ő új időszámításuk szerinti-Nulladik Évben érték el a földi jódióadások az ő vevőkészülékeiket, és azóta q galaxis mindén népe valósággal rákattdnt az emberiség könnyed popzenéjére. Csakhogy egy idő után kiderült, hogy a hallgatásáért, és főleg a tovóbbsugórzásáért, sterzői jogdíjat kellett volná fizetai. És mire idáig jutottak, máte-mdtikusqik és számítógépeik azt is kikalkulálták, hogy a...
Tovább
Fülszöveg
Mi van akkor, ha kiderül, hogy az idegenek nemcsak köztünk vannak, de már évtizedék óta lopják a zenénket?
Nick Carter (nenri, nem az a Nick Carter) a zeneiparban döl gozik (de tényleg nem az a Nick Carter)., szerzői jogi ügyvédként, Egy nap a szokásos rocker-kuncsaftoknál is különösebb látogatók állítanak be hozzá: egy iszlám fanatikusnak kinéző fickó, íángvörös hajjal, valamint egy telt idomú apáca testre feszülő hacukában. Két dolgot közölnek vele. Először is azt, hogy ők valiöjób.an földönkívüliek, mósodszor pedig' 'nós^ ez egy kicsit hoisszabb lesz. /
'^Szóval a helyzet az, hogy az ő új időszámításuk szerinti-Nulladik Évben érték el a földi jódióadások az ő vevőkészülékeiket, és azóta q galaxis mindén népe valósággal rákattdnt az emberiség könnyed popzenéjére. Csakhogy egy idő után kiderült, hogy a hallgatásáért, és főleg a tovóbbsugórzásáért, sterzői jogdíjat kellett volná fizetai. És mire idáig jutottak, máte-mdtikusqik és számítógépeik azt is kikalkulálták, hogy a jogdíjak mindenkit koldusbotra juttattak. A Föld lakói pedig egyszériben a világegyetem urai lettek. Anélkül, hogy tudnának róla. Mivel . az idegenek nem képesek- a szükséges, órbitóiis összeget elő-, teremteni, kidolgoztak egy alternatív megoldást az emberiség lenyugtatósóro: békében kéne nyugodniuk. - V
Nick, a parágrafusturkósz egyszeriben azt kapja feladatul, högy 48 órán belül találjon valami megoldást az.ügyre, különben a Földnek befellegzett. És akkor a dalnak mindén értelemben vége lesz.
Aki szereti Douglas Adamset és a csípős indiai kajákat, az ^ mindenképp vegye meg ezt a könyvet és m^llé esetleg valarfii csípős indiait.
Vissza