Dalí - A festői életmű

Előszó

„L'oeuvre peint complet' -
L'oeuvre „pain complet"
Vasárnap délután. Az ünnepi ebédet az Úristen ibolyapárlattal fejezi be, kimondhatatlanul szent illat lengi körül. Magához inti az angyalokat, a kedvenc Bach-dallamokra vágyik. Megérkezik Salvador Dali - feltételes elbocsátást nyert a tisztítótűzből felállítja festőállványát, és nekilát az Úr portréjának. Salvador az egyetlen modern festő, aki magától az Úrtól kapott megrendelést. Jóllehet, Isten kedveli a szürrealizmus veteránját, csodálja tehetségét, szívesen hallgatja fecsegését is, mégsem szegheti meg saját törvényeit: a hét többi részét Salvadornak ha nem is a pokolban, de a tisztítótűzben kell töltenie. Földi életében merészen, olykor zseniálisan gyakorolta festői mesterségét, de kéjjel adta át magát egynémely bűnnek... Salvadort nem nyomasztja túlságosan a büntetése. Jól ismeri a tisztítótüzet, hisz illusztrálta Dante Isteni színjátékát. Ami pedig a lelke megtisztulásáig ott eltöltendő időt illeti, nos mint Einstein óta mindenki, ő is tudja, hogy az relatív. Mi az a pár millió év a tisztítótűzben... Salvador épp azon fáradozik, hogy az Úr szakállának minden egyes szálát fotografikus pontossággal ábrázolja, amikor hirtelen egy izgatott angyalka röppen oda, és két „emberi lényt" jelent be, akik ajándékot hoztak Dalínak. „Ajándékot? - örvendezik a festő. - Dali nagyon szereti az ajándékot..." Róbert Descharnes és Gilles Néret jelenik meg két hordárral, akik egy hatalmas dobozt cipelnek. „Miféle ajándékot hoztatok, kedves barátaim?" - kérdi Dali kíváncsian. „Ez Dalt festői életműve" - feleli kórusban a szerzőpáros. A mondat franciául hangzik el, s a L'oeuvre peint complet (Összes festménye) hallatán Dali - a rá jellemző módon - máris sziporkázik: „Ah, l'oeuvre pain complet (összes kenyere)". „Micsoda remek cím! Én vagyok a legnagyvonalúbb festő, akinek mindig volt hely az asztalánál, aki korunkat finom eledelekkel táplálta... Sohasem tudtam a Földön, mit teszek, de annak mindig tudatában voltam, mit eszek..." Dali kicsomagolja az ajándékot, megnézi a hatalmas kötetet, átfutja az 1648 képet, beleolvas a szövegbe, majd bevallja, hogy egész életében ilyen kiadásról álmodott, de sohasem volt ideje annak megvalósítására. Mellékesen megjegyzi, hogy a zseniknek százezer évig kellene élniük, az ostobáknak viszont korán kellene meghalniuk. Azután a látogatókhoz fordul, akik izgatottan várják az ítéletét. „Elégedett vagyok, igen. Lehetne, persze, vastagabb és nehezebb, de azért tetszik. Értékelem az irántam érzett szereteteteket és tiszteleteteket is. De a műnek súlyos hibái vannak..." Descharnes és Néret meghökken... Dali folytatja: „Az egyik, hogy nem én csináltam. De nem ez a döntő. Sokkal nagyobb baj, hogy nem plasztikus. A modern tudományok fejlődését látva csodálkozom, hogy képtelenek voltatok minden egyes művemet holografikusán reprodukálni. Ebben az esetben az áhítatos nézelődés helyett az olvasó asztalhoz ülhetne, és nekieshetne Dalínak. Előételnek választhatna például némi szamártetemet, főfogásnak gránátalmát női akttal körítve, desszertnek, megkoronázásul pedig egy kis adag hallucinogén torreádort, 3. Égő zsiráf. 1936-1937 ? amelytől szépeket álmodik. Ez lenne Dali á la carte, mint a Maxim's-ban.. Vissza