A Törő!

Előszó

Nehezen indokolható miért éppen engem kértek meg az előszó megírására a szerzők. Nem, kérem, nem vagyok hivatali főnökük, egyikőjük jövője sem függ tőlem... Ez még persze hagyján, ami azonban ennél is súlyosabb:
Legjobb emlékezetem szerint még soha életemben egyetlen szót sem váltottam Törőcsik Andrással! Még odáig sem jutottunk, hogy visszaköszönjön. Sőt, ha úgy tetszik, éppen nem szívesen őrizheti akár a nevezetes Argentína elleni vb-mérkőzést, amikor bizony róla és Nyilasiról is jeleztem, hogy ki fogja őket állítani a bíró. Hogy szinten invitálják, kihívják maguk ellen a sorsot. Márpedig ez nem olyasmi, amivel egy tévékommentátor belopja magát a játékos szívébe.
Jó, tehát úgy vélem, nem vagyok alkalmas arra, hogy ajánljam ezt az opuszt, (például mennyivel inkább Mezey Gyuri!), akkor miért nem hárítottam el a felkérést? - kérdik, ugye. Végtére is, a szerzők nem hivatali főnökeim, jövőm sem függ tőlük... Tessék elhinni, hogy amikor először leültem az írógép mögé, hogy belefogjak, vagy húsz percig bámultam a levegőbe, mert minden, ami eszembe jutott hemzsegett a közhelytől. Arra jutottam, hogy udvariasan lemondom a vállalást. És akkor... És akkor elolvastam sportnapilapunkban "A hét levelét". Ebben egy rendkívül rokonszenves olvasó a lapban leközölt részletek alapján hosszan marasztalja el a két szerzőt, amiért éppen így, éppen evvel a nagyjából fésületlenül leközölt interjúval "ünneplik" a negyvenéves Törőt. Hogy miért nem inkább szenzációs cseleiről, góljairól szólnak? Meg, hogy miért szolgáltatnak írásukban tápot a focisták negatív megítélésére? Miért mutatnak rossz példát az ifjú labdarúgóknak?
"A szerzők persze elégedetten dőlnek hátra, nyilván nem jártak rosszul anyagilag..." - írja féktelen jóindulatában a levélíró.
A kérdés evvel számomra el is dőlt: ha alkalmas vagyok rá, ha nem, megírom én ezt az előszót. Legfeljebb... No, szóval:
Adva van egy jelenség. Talán sajátosan magyar - ezt nem tudhatom. A kissrác, aki irtóztatóan tehetséges focista. Családi háttere jó, nem kenyérkérdés a focizás, nem az egyetlen lehetséges útja a kiemelkedésnek, de mint mondom, hallatlanul tehetséges, ráadásul szerencsés is, mert csakhamar olyan ember keze alá kerül, aki szellemileg is - nemcsak szakmailag - alkalmas arra, hogy jól irányítgassa. Így hamarosan elviszi a nagy egyesület. Mit tud ez a mi fiúnk a focin kívül? Semmit. Mit várnak tőle új klubjában, a nagycsapatnál? A focin kívül? Semmit. Játsszon jól, lőjön gólokat. ennyi. A többit a jó barátokra bízzák. Mármint a "jóbarátokra". Aztán mutatkoznak a kisebb bajok. Csak átmeneti döccenők ezek, egy-egy lelazsált meccs, mondvacsinált okokkal kihagyott edzés. De nincs baj, mert jön a jó sorozat és újra imádja mindenki, hisz a fiú "teljesít". Még nem botrányhős, sőt csendes, kevés beszédű, szinte túlontúl is az, de hát nem baj az, igaz-e? Amikor lassacskán gyarapodnak a fenti apró kedvezőtlen jelek, "egyéni edzésmódszert" dolgoznak ki, kímélő életmódot a felkészítésben, de vele továbbra sem beszél, foglalkozik senki. Elindult az úton, rajta van a sínen... Vissza