Római magánjog I.

Előszó

Régen, nagyon régen tűnt le már a római nemzet a világ színpadáról, de műveltségének maradványaival még mai napon is lépten nyomon találkozunk. A népvándorlás véget vetett egy világbirodalomnak, de nem volt képes ennek a birodalomnak a műveltségét is semmivé tenni. Sőt a történelem tanúsága szerint épen ez a műveltség ejtette utóbb hatalmába a győzőket is, mert nem tudtak a varázsnak ellentállani, melyet az reájok gyakorolt. Mai kulturánk gyökérszálai nagyrészben az ókori, főleg római (és görög) műveltség talajából sarjadoztak ki, mindenek fölött pedig a római jog a legtökéletesebb szellemi termék, melyet idáig semmiféle más nemzet joga felül nem múlt, a legtöbb még csak meg sem közelített. Innen van, hogy a letűnt világbirodalom örökébe lépett népek a római jogot a kulturának egyik leghathatósabb tényezője, - a művelt emberiség közkincseként tekintették, mely még igen sokáig lesz alapja és kiindulási pontja a legmodernebb jogalkotásoknak is. Nem csodálhatjuk tehát, hogy miért helyeznek a mai művelt nemzetek oly nagy súlyt a római jog tanulmányára, melyet, ha elejtenék, nemcsak pótolni nem tudnának, de sőt avval épen a legfontosabb lánczszemét ejtenék el műveltségök folytonosságából.
Ezt a klasszikus jogot, egy híres római jogász (névszerint Celsus) „az igazság és méltányosság művészetének" nevezi, melynek alapelvei egy másik nem kevésbbé híres jogász tekintély (névszerint Ulpianus jogász) szavai szavai szerint: „tisztességesen élni, mást meg nem sérteni és mindenkinek megadni a magáét." Vissza