Tücsöksirató

Fülszöveg

"Megszokott, nem furcsa semmi.
És tán az Isten sem idegen még,
ha ő ez a hűvös, illó szentség,
ahogy az új nap az utcákba ömlik."
Kifejezetten egyéni és teljesen személyes hangú lírikus Rónai-Balázs Zoltán. Mostani kötetében az élettapasztalatok által hitelesített boldogságlehetőségek költői felmérése mutatkozik. Boldogság és nyomorúság - hol helyezkednek el az ember életében, amelyet annyira áthatnak a véletlenek kiszámíthatatlan sorstérítői? Hol maradtak meg azok a boldog pillanatok, amikért érdemes élni és hol vesztek el egy embertelen és gépies miliőben?
Poétikailag mindez az idill, a zsánerkép és azok kifordításaiban!; jelenik meg. A versek ily módon egyfajta közép-európai nagyvárosi és vidéki zsánerképek, amelyekben a költő tehetségesen folytatja és újítja meg a költészetnek ezen hagyományát. Elemi és intim módon emocionális alkotó Rónai-Balázs, aki ily módon érez rá a költészet sámánisztikus ősformáira is akár, és a jelen közérzetére egyaránt. Olyan költő, akinek a versei segíthetnek élni. Aki a nagy helyi régió társadalomközérzeti háttere előtt megtalálja azokat a mikroboldogságot sugárzó kis jeleneteket is, amelyek segítenek a túlélésben. A korábbi költeményeihez képest most a szociális tematika erősödése figyelhető meg. Megtartja ugyan a dalforma jól hangzó emlékezetét, de szándékosan érdesebb, ha tetszik valóságtükröző. Bár a versek egyik fele szorongásos, sokszor kifejezetten fenyegető életdarabokat, környezetet mutat, mégis a stroboszkópszerű elrendezés a kötetben azoknak a költeményeknek a hangját erősíti fel, melyek az élet megélésére bíztatnak. Valamilyen belső és humánus derű sugárzik át a legnagyobb nyomorúságot is megértő költeményeken. Vissza