Jegyzetek Honoré de Balzac fiatalkori regényeihez

Előszó

„C'est une chose mélancolique et qui fait réver sur l'indigence des familles et de la société que presque toujours les heures matinales d'un grand destin restent inaperijues. Personne n'est prét á recevoir le génié qui, comme l'amour, pour s'imposer, dóit fairé violence. Les parents et les contemporains vivent sans émoi auprés d'une gloire qui nait et les esprits chagrins seuls l'éprouveront plus tard, en méditant sur la beauté perdue."
Igy kezdi René Benjamin érdekes Balzac-életrajzát. S valóban, ha valakiről elmondhatjuk, hogy kortársai, barátai, családja nagyon sokáig félreismerték, az éppen Balzac. Ismerjük, ha nem is eléggé, a pályakezdés nehéz éveit. Balzac élete, huszadik évétől a harmincadikig titáni küzdelem az elismertetésért, az érvényesülésért, a sikerért, a pénzért; emberfeletti küzdelem, amely nem hagy időt az önművelésre, a munkában való elmélyedésre, az alkotásra; s tegyük hozzá, eredménytelen küzdelem. A siker csak újabb évek multán jön meg, az elismertetés csak az író halála után lesz egyhangú, az adósságok élete végéig egyre nőnek.
De nem volt eredménytelen ez a tíz év az irodalom szempontjából: ennyi idő, ennyi harc, ennyi szenvedés kellett hozzá, hogy Balzac megtalálja önmagát, hogy tehetsége kiforrjon és megtisztuljon, hogy lelke kitáguljon egy egész, önmaga teremtette világ befogadására. Az ile Saint-Louis egy kis padlásszobájában, pénztelenül, kenyéren és reményen kellett élnie, hogy megírhassa a Peau de Chagrin-ben Raphael de Valentin nyomorúságos éveinek történetét. Kopott ruhában, lázadozva és irigyen kellett bámulnia a Champs Élysées ragyogó fogatait, hogy megírhassa a Pere Goriot-ban a nagyravágyás és a törtetés apoteózisát. Vissza