Kosúton már helyreállt a rend és nyugalom

Fülszöveg

A válságos helyzetben, amikor már-már a csendőrök életét veszélyeztette a tömeg, körülbelül 25 lépésre lehettem a kordontól - mondotta. - Kardot rántottam, s kiadtam a parancsot: ,.Szuronyt szegezz!" Ezt a vezényszót rendszerint az „Előre, indulj!" vezényszó követi. De erre a vezényszóra most már nem volt idő; azonnal tüzet kellett vezényelnem.
Dr. Weichherz: A sortüzet azért nevezik sortűznek, mert a lövések egyszerre dördülnek el. Így történt akkor is? Jánosik: Hát nem volt éppen díszsortűz, mint az ünnepségeken szokásos. A tanúk vallomása szerint az a „nem éppen ünnepi sortűz" a következőképpen játszódott le: - Amikor lövöldözni kezdtek, futásnak eredtem - vallotta az egyik sebesült, Rapan Gyula munkás. - Már az első pillanatban találat ért. De néhány lépésnyit még tovább szaladtam, majd a házunk kapuja előtt ismét eltaláltak, összerogytam, az eszméletemet azonban nem vesztettem el, úgyhogy bevonszolhattam magamat az udvarunkba. Amint kijöttem a templomból, az anyám még rám is szólt, hogy siessek haza - emlékezett a lövöldözés pillanataira egy másik sebesült, Pszota Erzsébet, aki a tárgyaláson botra támaszkodva jelent meg. Éppen válaszoltam az anyámnak, hogy máris megyek, abban a pillanatban lövöldözést hallottam. Szaladni kezdtem, és talán tíz métert tettem meg, amikor a lábamba golyó fúródott. Már az udvarunkban voltam, de a puskák még mindig ropogtak. - Rettenetes volt - kezdte vallomását a harmadik sebesült, Pszota Mihály, Erzsébet apja. - Hiszen asszonyok és gyerekek is tartózkodtak az utcán. S olyan hosszú ideig lövöldöztek ... - Öt lövés ért - vallotta Kugler József -; egy a kezemet, a másik a lábamat, a többi pedig a testem különböző részeit érte. Majdnem mindegyik golyó akkor talált el, amikor minél messzebb igyekeztem kerülni a kordontól. A sebesültek után azok kihallgatása következett, akiket elkerültek a golyók. - Amikor Jánosik, a csendőrparancsnok Majort megütötte, s képviselő úr a földre esett - vallotta Simkó kosúti kisgazda - a tömeg izgalma nőttön-nőtt, és felkiáltásokat hallottam: „Kenyeret akarunk, nem golyót!" Akkor kezdtek a csendőrök lőni! Mindenki futásnak eredt, a csendőrök azonban állandóan lőttek, még akkor is, amikor az emberek már szétszaladtak. Vissza