Rubicon 2000. (nem teljes évfolyam)/1-2. különszám

Előszó

Részlet az 1-2. számból:
A nagy népvándorlás idején, a 4-5. században a Római Birodalom területén megtelepedő pogány germán törzsek ugyan rövid időn belül áttértek a kereszténységre - 378-tól betelepülésüknek ez feltétele volt! -, de annak nem a nicaeai változatát, hanem az ariánus értelmezését követték. Amikor a gótok bekéredzkedtek a birodalomba, az a arianizmusról még kevesen - legelőbb a rettenthetetlen alexandriai Szent Athanasziosz - vélekedtek úgy, hogy az kárhozatos eretnekség: a birodalom keleti felé uraló császárok, II. Constantius és Valens ariánus keresztények voltak. Természetes volt tehát, hogy a 341-ben Konstantinápolyban püspökké szentelt gót Ulfia missziós útjain az ariánus hitvallásra tanította őket, és ariánus szellemben értelmezte az általa gót nyelvre fordított Bibliát. A gótok nyomán a többi germán nép,a burgundok, hitre tértek át, katolizálásuk csak később, a 6. század során következett be.
A 350-60-as évek ariánus teológiai vitáinak lezárásaként Nagy Theodosius 381-ben kiadott edictumában elrendelte, hogy a birodalom népei mindenütt "Damasus pápa és Péter alexandriai püspök hitét", azaz a nicaeai katolikus hitet vallják. Ezzel az arianizmus teológiai fejlődése és térhódítása befejeződött. Ám a germánok továbbra is ragaszkodtak ariánus hitvallásukhoz, ezáltal a 4. század végétől ők lettek a par excellence eretnekek a birodalom lakói között. Egyes történészek az arianizmust germán "nemzeti" vallásnak tekintik, mely a nemzeti identitás megőrzését szolgálta volna a germánok számára a Római Birodalom "olvasztótégelyében". Valószínűbb azonban, hogy ebben az esetben a germánoknak a keresztény teológia finomabb kérdései iránti teljes közömbössége és az ősök vallásának tisztelete játszhatott nagyobb szerepet. Vissza