Acta Historica Tomus XXXVIII.

Előszó

A török hódító háborúk és az idegen uralom nagy veszélyt jelentettek Magyarország népeinek további fejlődésére. "Egy kezdetlegesebb nép hódítása - írja Engels - magától értetődően mindig megzavarja a gazdasági fejlődést és elpusztít számos termelőerőt. A török feudális deszpotizmus "a haladás szempontjából negatívabb erőt képviselt, mint a rendi feudális állam vagy a centralizált feudális monarchia bármely európai változata."
A fegyverszünet vagy a béke sem jelentett igazán békeállapotot a törökkel. A béke valóban csak arra szorítkozott, hogy a szultán nem indított nagy hadjáratot Magyarország ellen. A hadviselő felek nem jártak ágyúkkal és várakat nem ostromoltak. De a kisebb küzdelmek, a szandzsákbégek és a török várparancsnokok foglalásai, rablásai, erőszakoskodásai a béke dacára soha nem szüneteltek. A török végvárakban nemcsak hűbéres szpáchik és janicsárok szolgáltak, hanem fizetetlen (irreguláris) martalóc katonaság is. Ennek pedig zsákmányolnia kellett, hogy éhen ne haljon. "Jaj annak az országnak - írja Szinán csausz -, melyet ezek kirabolnak és feldúlnak! Mikor ezeknek engedély adatik, ezek is meg szoktak jelenni s mindent, amit el tudnak vinni, elvisznek, amit pedig nem bírnak elvinni és elrabolni, fölégetik, úgy hogy ha utánok gyaur vagy müszülmán megy azon helyekre, ahol ők jártak, még mustár magot sem fog találni. Úgy égetnek, gyújtogatnak, hogy még az utak is nyomtalanul eltűnnek azon helyeken, amerre mentek." A török hódoltság mint valami ék hasított az ország testébe és a megmaradt területek életét a folytonos rablások mellett elkeserítette a félelem, hogy a török a szétszakított ország egészére ráteszi kezét. Vissza