Salve, scriptor!

Előszó

A szerkesztői előszavak általában a mentegetőzések műfajába tartoznak. Különösen akkor, ha egy színképében és terjedelmében igen gazdag életmű valamelyik dimenziójának hiteles bemutatására törekszünk. Egy írói pálya recepciója például nem csak a megszületendő művek esztétikai-poétikai kihívásaitól függhet, legalább ennyire a kor befogadói reflexeitől, a tudomány felkészültségétől és a közízlés rövidtávú csapdahelyzeteitől is. Nos, a Szabó Magdáról írt kritikák, esszék, tanulmányok hosszú sora minden említett irányban szolgáltat tanulságos példákat. A megnyugtató alaphelyzet viszont mégiscsak az, hogy az imponáló termékenységhez roppant gazdag kritikai visszhang társul, még ha maradnak is az értelmezésekben természetes ellentmondások. A bibliográfia vaskos kötetére pillantva, szembetűnő egyfajta hazai megkésettség az író korai műveinek interpretálásában - klasszikus műveltségének, egzisztencialista attitűdjeinek és polgári mentalitásának jóhiszemű felismerésében. E ponton aligha nem a korabeli kultúrpolitika aggályaira, szűkkeblű szellemi direktíváira ismerhetünk. A később támadt szokatlan népszerűséggel az érték és a bestseller feszültségében sokáig az irodalomtudomány sem tudott meggyőzően elszámolni, mint ahogy az is tünet értékű, a páratlan külföldi visszhangot hosszú ideig itthon csak tétova közelítések követik. Jelenlegi válogatásunk nem kerülheti meg a föntebb említett problémákat. Vagyis csak igen hiányosan idézheti meg Szabó Magda kánonba emelésének történelmi epizódjait, s teljesen le kell mondania a világirodalmi fogadtatás érzékeltetéséről. Már csak azért is, mivel Az őz, a Disznótor, a Pilátus, A Danaida vagy a Mózes egy, huszonkettő határokon túli bemutatása egyenként közelíti a százat, nem szólva a közel ötven nyelven megjelent kötetek figyelmes propagálástól sem mentes holdudvaráról. Ezt a bőséget két Nagyvilágbeli ismertetéssel igyekszünk pótolni. Vissza