Falusi Camino

Fülszöveg

Gyerekkoromban hosszúak voltak és finom melegek a nyarak. Húsvétkor már térdzokniban lehetett kóricálni, nyáron egyszál „napozóban", mezítláb. Nagyanyám este kimosta, én nappal elkoszoltam, így ment ez mindaddig, míg szét nem feslett. Pedig volt ruhám bőven, Mami varrt nekem, többet is, mint amennyi kellett. Egyformát a barátnőmmel, Bodnár Mancival, de azt csak egy fényképezés idejére vettük fel, vagy ha elmentünk fagyizni a két kilométerre lévő cukrászdába, mert nem szerettünk vigyázni rá. Otthon csak lazán, kit érdekelt, hogy néz ki.
Úgy képzeltem, ha újra madarak hangjára ébredhetnék reggelente, azzal visszatérne a végtelennek tűnő vakációk gondtalansága is.
i M h > !1 t /, , // ,/'
SÁNDOR ANIKÓ eredetileg újságíró, akinek élete akkor vett nagy fordulatot, amikor 2011-ben végiggyalogolta a 800 km-es zarándokutat.
Hazatérve hátat fordított addigi életének, azóta 16 könyve jelent meg a világ közeli és távoli pontjaira megtett külső-belső utazásairól, amelyek középpontjában... Tovább

Fülszöveg

Gyerekkoromban hosszúak voltak és finom melegek a nyarak. Húsvétkor már térdzokniban lehetett kóricálni, nyáron egyszál „napozóban", mezítláb. Nagyanyám este kimosta, én nappal elkoszoltam, így ment ez mindaddig, míg szét nem feslett. Pedig volt ruhám bőven, Mami varrt nekem, többet is, mint amennyi kellett. Egyformát a barátnőmmel, Bodnár Mancival, de azt csak egy fényképezés idejére vettük fel, vagy ha elmentünk fagyizni a két kilométerre lévő cukrászdába, mert nem szerettünk vigyázni rá. Otthon csak lazán, kit érdekelt, hogy néz ki.
Úgy képzeltem, ha újra madarak hangjára ébredhetnék reggelente, azzal visszatérne a végtelennek tűnő vakációk gondtalansága is.
i M h > !1 t /, , // ,/'
SÁNDOR ANIKÓ eredetileg újságíró, akinek élete akkor vett nagy fordulatot, amikor 2011-ben végiggyalogolta a 800 km-es zarándokutat.
Hazatérve hátat fordított addigi életének, azóta 16 könyve jelent meg a világ közeli és távoli pontjaira megtett külső-belső utazásairól, amelyek középpontjában mindig az emberi lélek áll.
Lehetnék máshol, járhatnám a világot, nyüzsöghetnék a budapesti forgatagban, barátkozhatnék, találkozhatnék, tangózhatnék, ehelyett itt ülök egyedül egy csöppnyi vályogház kertjében, távol mindentől, ami idáig az életemet jelentette, és a virágzás utáni rózsametszés szabályairól olvasgatok. Már szinte csak az állataimhoz beszélek, és naphosszat bámulom a sütimorzsát cipelő hangyákat, vagy a magam ültette cseresznyefa ágainak apró görbületeit. Farkasszemet nézek a kéményen ücsörgő bagollyal, és nem izgat, ha rossz az internet.
Megint egyfajta Caminót járok, másfélét, mint anno Spanyolországban, de zarándoklat ez is, kétség nem fér hozzá. Nem tudom az eredetét, és a hozadékát sem, ahogy ott. Szent Jakab útján sem tudtam, miért kelek útra minden reggel egy nehéz hátizsákkal, fájó térdekkel, sebes lábbal, halálosan kimerülten.
Aztán kiderült.
Talán így lesz most is.
Az olvasóim gyakran kérdezik: „Muszáj nyolcszáz kilométert legyalogolni ahhoz, hogy az ember eljusson önmagához?
Nincs más út?"
Most már biztosan tudom a választ: De van!
Az a bizonyos „felsőbb intelligencia" - vagy nevezd bárminek -mindenki számára megmutatja az utat.
Kérdés, hogy észreveszed-e Vissza