Sándorfalva története és népélete

Előszó

Nem ezeréves, csak százhúsz. Nem város, csak nagyközség. Nincs hegye, partjain hordozó folyója, csak belesimul az Alföldbe. Világhírű szülöttei sincsenek, de több polgára feliratkozott a lexikonba. Hírét-nevét elviszik ugyan citerásai más kontinensekre, néhány áruja kapós messzi piacokon is, de nem turistacélpont. Sándorfalva tipikus alföldi nagyközség. Szegénységben született, árvízi tragédia árnyékolta be alapítását, küszködve alakította településszerkezetét a semmi helyén, és mégis kedves otthon hét és fél ezer polgárának. Sokunknak, már itt születetteknek, földnevelő dajkája.
Nekem különösen kedves. Itt születtem. Egész gyermekkorom színes világa, családom, rokonságom puha fészke, felnőtt korom felelősségének próbája, stalán egy sírdomb is, ahová gyermekeim, unokáim tehetnek majd egy szál virágot. Mi, sándorfalviak, csak elfogultsággal tudunk róla beszélni, a mi lelkünkben megszépül a múltja, napi vesződségek szívnek tetsző küzdelmei a jelen és beleálmodjuk a jövőbe is.
sok segéykiáltás feljajdult itt a százhúsz nehéz esztendőben, mert nem úgy házasították ki ezt a falut, amint illendő lett volna, de népe kiküzdötte magának mai otthonosságát, a megélhetés formáit. És ma sem pihenhet meg: a nagy víz szülte - ami most sanyargatja. Ám lehet, hogy éppen attól kedvesebb nekünk, hogy nagyon megdolgozunk érte.
Darázs Sándor Vissza