„Ami első pillantásra a szemünkbe ötlik, az a szabadság fogalmának azonnali kínai abszolutizálása, kiterjesztése a világegyetem egészére (»A valóságos világ utasa [ ] a végtelenben jár-kel«). Az idézett szöveg másik lényeges szembetűnő sajátossága pedig, hogy e kiterjesztett szabadságfogalom és a legteljesebb boldogságról alkotott kínai elképzelés közé gond nélkül egyenlőségjelet tesznek. Vagyis szabadnak vagy boldognak lenni a régi Kínában ugyanazt jelentette. Ahogy már megállapítottuk, ez az állapot az emberi létezés legfelső fokának tekinthető, másképpen fogalmazva: ez embervoltunk kiteljesedése, nembeli-ségünk megvalósult lényege. Az ázsiai elgondolás szerint így jön létre az ember mint tökéletes műalkotás, aki egy a mindenséggel, a végtelenséggel. A legtöbb, amivé válhat."
Sári László József Attila-díjas író, műfordító, keletkutató, rádiós szerkesztő. Orientalistaként kutatási területe a tibeti irodalom, költészet (Lelked szélfútta madártoll ~A6. dalai láma szerelmes versei,...
Tovább
Fülszöveg
„Ami első pillantásra a szemünkbe ötlik, az a szabadság fogalmának azonnali kínai abszolutizálása, kiterjesztése a világegyetem egészére (»A valóságos világ utasa [ ] a végtelenben jár-kel«). Az idézett szöveg másik lényeges szembetűnő sajátossága pedig, hogy e kiterjesztett szabadságfogalom és a legteljesebb boldogságról alkotott kínai elképzelés közé gond nélkül egyenlőségjelet tesznek. Vagyis szabadnak vagy boldognak lenni a régi Kínában ugyanazt jelentette. Ahogy már megállapítottuk, ez az állapot az emberi létezés legfelső fokának tekinthető, másképpen fogalmazva: ez embervoltunk kiteljesedése, nembeli-ségünk megvalósult lényege. Az ázsiai elgondolás szerint így jön létre az ember mint tökéletes műalkotás, aki egy a mindenséggel, a végtelenséggel. A legtöbb, amivé válhat."
Sári László József Attila-díjas író, műfordító, keletkutató, rádiós szerkesztő. Orientalistaként kutatási területe a tibeti irodalom, költészet (Lelked szélfútta madártoll ~A6. dalai láma szerelmes versei, írás Kiadó, 1999), valamint a nyugati és a régi keleti gondolkodás jellemzőinek vizsgálata (A Himalája arca -Ázsiáról és a végtelenségről Kelet Kiadó, 2007). Rádiós szerkesztőként a nevéhez fűződnek a Magyar Rádió A Kelet kapujában és a Keleti Társalgó című műsorai, íróként a Su-la-ce néven kiadott Lin-csi történeteivel vált ismertté és népszerűvé (Lin-csi apát minden szava, Európa Kiadó, 2017).
i:
. ¦ . ^ ! >4 .
; - ,
i • ,
•• ¦ -J
- v^ TS
Beláthatnánk végre, hogy a történelem nem játszótér. Nem engedelmes szolgálóleánya az emberiség önjelölt tervezőmérnökeinek, és nem is a jó tündér, aki a kívánságokat várja. A történelem nem kívánságműsor, hanem hatóság, az intelligens értelem legfelsőbb hatósága. A józan egyeztetések és finom, érzékeny illesztések pszichikai tere. Minden óvatlanságot kegyetlenül megtorol. Nem való mindenkinek.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.