Fülszöveg
E gyűjteményes kötet a nagyértékű erdélyi magyar kuturális örökség jelentékeny dokumentuma. Megközelíthetővé válnak általa a kiváló építésztervező-műemlékvédő szétszórt, ma már zömmel hozzáférhetetlen írásai, tanulmányai, könyvismertetései, amelyek nemcsak a szakemberek, hanem az érdeklődők számára is horizontokat nyitó, élvezetes olvasmányul szolgálhatnak. Másrészt gazdag válogatás, mintegy 150 színes és fekete-fehér vázlat, rajz és festmény teszi jól érzékelhetővé benne a vizuális dokumentáció szerepét Kóshoz hasonlóan oly fontosnak ítélő Debreczeni kiterjedt grafikusi munkásságát. A gyűjtemény második része a kortársaknak, az emlékezőknek, az életművet elemző és méltató szakíróknak a közleményeit (közöttük egy kismonográfia is szerepel) foglalja magába. A Függelékben pedig újra közkinccsé válik Debreczeni nevezetes munkája, A mi művészetünk (Kolozsvár, 1940).
Debreczeni László (1903-1986) műtörténeti kutató, műemlékvédelmi szakíró, műtervezető, grafikus. 1928-tól 1944-ig...
Tovább
Fülszöveg
E gyűjteményes kötet a nagyértékű erdélyi magyar kuturális örökség jelentékeny dokumentuma. Megközelíthetővé válnak általa a kiváló építésztervező-műemlékvédő szétszórt, ma már zömmel hozzáférhetetlen írásai, tanulmányai, könyvismertetései, amelyek nemcsak a szakemberek, hanem az érdeklődők számára is horizontokat nyitó, élvezetes olvasmányul szolgálhatnak. Másrészt gazdag válogatás, mintegy 150 színes és fekete-fehér vázlat, rajz és festmény teszi jól érzékelhetővé benne a vizuális dokumentáció szerepét Kóshoz hasonlóan oly fontosnak ítélő Debreczeni kiterjedt grafikusi munkásságát. A gyűjtemény második része a kortársaknak, az emlékezőknek, az életművet elemző és méltató szakíróknak a közleményeit (közöttük egy kismonográfia is szerepel) foglalja magába. A Függelékben pedig újra közkinccsé válik Debreczeni nevezetes munkája, A mi művészetünk (Kolozsvár, 1940).
Debreczeni László (1903-1986) műtörténeti kutató, műemlékvédelmi szakíró, műtervezető, grafikus. 1928-tól 1944-ig foglalkozott az erdélyi református egyházkerület megbízásából az erdélyi építészet emlékeinek és műtrágyainak számbavételével, összeírásával, megörökítésével, a műemléképületek gondozásával, restaurálásával, helyreállítási tervezésekkel. Az Erdélyi Fiatalok című folyóirat egyik főmunkatársa. Kiváló grafikus volt, több könyvet illusztrált és számos művészi ex librist rajzolt. A második világháború megakasztotta munkásságát, katona, majd 1948-ig hadifogoly. 1949-től a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet műszaki felelőse, 1955-től egészen nyugállományba vonulásáig lektora, előadótanára, Kós Károly és Kelemen Lajos tanítványának, szellemi követőjének vallotta önmagát.
Főbb művei: Erdélyi református templomok és tornyok (Kolozsvár, 1929), A magyar művészet problémája (Kolozsvár, 1931), A mi művészetünk (Kolozsvár, 1940), Széljegyzetek egy népművészetünkről szóló munkához (Kolozsávr, 1942), Az 1953. évi kolozsvári műemlékösszeírás építéstörténeti eredményei (Kolozsvár, 1957), A sepsiszentgyörgyi múzeumi épületének tervezőjéről (Sepsiszentgyörgy, 1973).
Vissza 
