Fülszöveg
Íródik egy szövegfolyam évek óta, néha meg-megszakad egy-egy könyvvel, mert egy-egy könyvben összegeződik az, ami az előző kötet óta elkészült, vagy ki tudja, a megszakítás az önnemző szöveg coitus interruptusa, Hölderlin a maga Diotimájával átlibben egy „Schvab evangiliom"-nak titulált varázsszöveg és képleírás elegyen (a 'titulus' nemcsak 'címfelirat', hanem 'dicsőség', sőt 'ürügy' jelentésű is a klasszikus latinban, jó ezt tudni), az „egy hónap faun" mint szójáték bámulja nyomorúságos testnedveit két könyvvel idébb, ami ott meggyullad, a vers, az itt lobban lángba és porlik hamuvá, szerepek idéződnek meg, megtörtént és kitalált múltak íródnak át, mintha mindig az aktus után lennénk, noha folyton aközben látszódunk, Don Juan és Donna Juana egy és ugyanaz, noha végzetesen és véglegesen kiürültek, úgy meztelenedtek le, hogy már se csont, se zsiger csak kecsesen felkínálkozó szó, úgy ürültek ki, hogy árnyékuk is elveszett, miféle többes szám ez, mintha két személyről volna szó, noha...
Tovább
Fülszöveg
Íródik egy szövegfolyam évek óta, néha meg-megszakad egy-egy könyvvel, mert egy-egy könyvben összegeződik az, ami az előző kötet óta elkészült, vagy ki tudja, a megszakítás az önnemző szöveg coitus interruptusa, Hölderlin a maga Diotimájával átlibben egy „Schvab evangiliom"-nak titulált varázsszöveg és képleírás elegyen (a 'titulus' nemcsak 'címfelirat', hanem 'dicsőség', sőt 'ürügy' jelentésű is a klasszikus latinban, jó ezt tudni), az „egy hónap faun" mint szójáték bámulja nyomorúságos testnedveit két könyvvel idébb, ami ott meggyullad, a vers, az itt lobban lángba és porlik hamuvá, szerepek idéződnek meg, megtörtént és kitalált múltak íródnak át, mintha mindig az aktus után lennénk, noha folyton aközben látszódunk, Don Juan és Donna Juana egy és ugyanaz, noha végzetesen és véglegesen kiürültek, úgy meztelenedtek le, hogy már se csont, se zsiger csak kecsesen felkínálkozó szó, úgy ürültek ki, hogy árnyékuk is elveszett, miféle többes szám ez, mintha két személyről volna szó, noha egy sincs, de abban benne van Donald Michael Thomas és Weöres Sándor, s ha már ők, akkor egy bizonyos Lisa Ermann és Ungvárnémeti Tóth László is, mindenkinek, aki nincs, Nárcisz szerepét kell játszania, dolgunk az lenne, hogy önmagunkat szemléljük a mozdulatlanul, de viharosan csevegőcsobogó patakban, „tükör által homályosan", persze, mint tanítja az írás, ez az írás azonban nem tanítás vagy lecke, hanem vers és próza és pásztorjáték, Mozart és Verdi és Bartók egyetlen operai alakban, hangos vallomások, de kié a száj és szív, az élet helyett a lét, a lét helyett a szó, ez a fiatal ember (nem fiatalember), ez az ifjú férfi, megtanulta azt, hogy a legjobban úgy lehel elrejtőzni, ha másba bújunk, erotika és egzisztencia itt egy és ugyanaz, hiszen ahhoz, hogy kitárulkozhasson, el kell rejtőznie, hogy elmondhassa azt, ami szép és fontos, reménytelen, de szavakat kereső, ami úgy lehet csak megrázó élmény, ha látvánnyá dermed, ami folyamatos beszéd, megejtő, szomorú, szép, vigasztalan, szavak balettje a hangos szótlanságban.
Vissza 
