Pétervár

Előszó

Részlet a könyvből:
A varsói pályaudvar felől hosszú sorban vonultaik apró, egyfogatú szánkók, a Voszneszenszkij-Proszpekt lucskos, puha haván lassan közeledve az Iszakijevszkij tér felé. Az egyfogatúak hosszú menete néhány végnélküli sorra oszlott. A kocsisok vagy zsinórokkal összefűzött rongyokat, vagy nemezcsizmát viseltek lábukon; báránybőr-subáik épúgy gőzölögtek, mint ragyogóan fekete, türelmetlen lovaik orra. Emberek és állatok egyaránt nehezen lélegzettek, miközben a jégborította híd szürke pocsolyáit taposták a sűrű, sötét ködben, amely a csatornákból felszállva, lassacskán egész Pétervárt beborította.
Itt-ott egy könnyű trojka szakította meg a nehézkes szánok sorát. A ragyogószőrű paripák patkói nyomán szerterepülő sár tetőtől talpig bemocskolta a kocsisokat, ezzel anyagot szolgáltatván nekik beszélgetésre és szitkozódásra. Alaposan ki is használták ezt a lehetőséget; ha éppen nem nyújtottak át egymásnak egy-egy bőkezűen összeválogatott csokrot zamatos káromkodásokból, akkor lovaikkal társalogtak; hol becézőnevekkel szólítgatták őket, hol meg a legszörnyűbb átkokat szórták rájuk és tizedízigleni ivadékaikra.
A kis egylovas szánkók a délvidék minden kincsét szállították a varsói pályaudvarról a cár fővárosába. A legfinomabb borok Champagne síkjairól jöttek, és Pétervár többet fogyasztott belőlük, mint rajta kívül az egész világ együttvéve. Vissza