Színfalak előtt, mögött, nélkül

Előszó

1953 októberének második felében, huszonegy éves fiatalemberként Beregszász főutcáján sétáltam. Kerékpáron érkeztem a nyolc kilométerre fekvő Nagyberegről, ahol második éve kerestem mindennapi betevőmet, zsebemben a munkácsi ukrán tanítóképző magyar tagozatán szerzett friss diplomával.
Nagybereget, a falu népét lassan megszoktam, sőt megszerettem. Az iskola tantestületét annál kevésbé, hiszen a kollégák annak idején eléggé hidegen fogadtak, a későbbiekben is zárkózott embereknek bizonyultak: nem szerettek barátkozni. Könnyebben és hamarabb szót értettem a falu parasztembereivel, mint ahogy ők is velem. Mint újdonsült pedagógust, a gyerekek gyorsan a szívükbe fogadtak. Mivel a képzőben elsajátított tudás még elevenen motoszkált a fejemben, előkészületeimet a tanításhoz egy-két óra alatt nyélbe ütöttem. Az iskola tanügyi vezetője minden reggel, a tanítás kezdete előtt szigorúan ellenőrizte és aláírásával hagyta jóvá előkészületeimet, és csak az enyémet; ráadásul képes volt három-négy órámat is végigülni, blőd megjegyzéseit órákig sorolni. Más nemzetiségű lévén, vajmi keveset konyított a magyar irodalomhoz, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy amikor Fazekas Mihály Ludas Matyi című művét elemeztük, óra után, a tanáriban kioktasson: hogy engedhetem meg magamnak egy ilyen regényhős (!) lematyizását, akinek Ludas Mátyás a becsületes neve?! Vissza