Nyitrai irók könyve

Előszó

Részlet a könyvből:
SCHÖPFLIN ALADÁR: Nyitrai emlék.
Nyitrához engem a gyermekkor első emlékei fűznek. A régi vármegye határán születtem, Nagyszombat közelében, Maniga községben, - ha jól tudom, ma Malzenice a neve. Apám gazdatiszt volt a Zichy-uradalomban. Szép nagy falu volt szülőhelyem, csupa cserépfödelü házakkal, jómódú nép lakta, csupa szlovákok. Emlékszem a szép szálas legényekre, akik kackiásan mentek vasárnap templomba gazdagon himzett, szélesújjú ingjeikben, - ez a vidék a szlovák népművészetnek egyik gazdag forrás-területe. Szép tagbaszakadt lányokra is emlékszem, a kedves, bús nótáikra, amelyek közül egyik-másik ma is a fülemben zümmög. Almaképű gyerekekre is, első pajtásaimra, akikkel a mezőkön hancúroztunk, - sokszor földhöz vágtak birkózás közben, mert bizony vékonypénzű legényke voltam s a társadalmi vagy osztálykülönbségekröl akkor még nem volt fogalmunk, se nekik, se nekem.
Legjobban emlékszem Miskára, a kocsisunk fiára, aki, bár néhány évvel idősebb, a legjobb barátom volt. Szerettem a pásztorokkal járni a mezőn, - egyszer az anyám kamrájából egy nagy „homolka" túrót loptam s odaadtam a gulyásnak, hogy engedje a saját ostorával a marhákat őrizni. Ez volt életem első és utolsó megvesztegetési bűncselekménye. Emlékeim persze meglehetősen homályosak, csak azt tudom, ábrándozó, félénk, zárkózott kis fiú voltam, félszegségem miatt kicsit butácskának tartottak, csak mikor Eszti néni jött hozzánk nevelőnőnek, ö fedezte fel, hogy van egy kis eszem. Gondolatban nagy hős voltam, Kinizsi Pál vagy Zrinyi Miklós magam csinálta kardjaimmal halomra öldöstem a törököket. Vissza