Sebzett turul

Fülszöveg

1240-ben járunk, a Kiskunság északi részén. IV. Béla király csak nemrégiben telepítette be az országba a tatár horda elől menekülő kunokat, akikkel a falvak lakói gyakorta összetűzésbe keverednek. Mindennek dacára egyre fenyegetőbb a tatárvész közelsége. Egy fiatal lány sorsán, küzdelmein keresztül nyerünk bepillantást a magyar történelem ezen zord időszakába, ahol nincsenek hősök, csak egyszerű emberek, akik éreznek, szeretnek, szenvednek, és csupán csak élni akarják az életüket. Mígnem nyár elején érkezik egy katona, aki túlélte a muhi csatát...
"A falu, ahol éltem, Szügy, ma már nem létezik. Elpusztította az ellenség. Tavaly ősszel toboroztak Béla király seregébe, hogy jön a tatár, ki kell verni az országból. Többen elhagytuk családunk, és a pesti pusztán gyülekeztünk, ahol kitanították velünk a hadviselést. Jöttek oda az egész országból, Győrtől Szögedig, Béla urunk még ezt a feslett kun népséget is odacsődítette. Isten kegyelméből jöttek segítségül a Johanniták, a Templomos lovagok és még a Premantrei szerzetesek is, hogy győzelemre vigyék csatánk a pogányok ellen. A tatár sereg egy része Pest alá ért, ahol nagyságos Ugrin püspök úr a seregét rájuk vezette. A gyáva népség menekülőre fogta, mihelyt a mieinket támadni látta. A mocsárba futottak seregükkel. Ez lett a mi vesztünk. A katonáink nehéz páncélban voltak, a mi erős és hatalmas lovainkon, a kutyafejűek csak törpelovakon ülve és állatbőrökbe burkolva. A mieink a mocsárban ragadtak, a tatárok visszakaptattak a partra, s gyáván, aljasul, lenyilazták a seregünket. Püspök urunk csak néhány emberét hozta vissza a küzdelemből." Vissza