Seregi

Fülszöveg

A három részből álló, csaknem háromszáz fekete-fehér és színes fotóval illusztrált, kétnyelvű kötet a magyar balettművészét ma élő legnagyobb alakját. Seregi Lászlót hozza életközeibe a művész 75. születésnapja alkalmából. Koreográfusi pályájának történetét maga Seregi meséli el érdekfeszítően olvasmányos, anekdotizáló, sajátosan szarkasztikus stílusában.
Az I. rész egyes fejezetei főként a legjelentősebb Seregi-opuszokhoz kapcsolódnak - a Spartacustól -* A makrancos Katáig. A II. részben Seregi László néhány írása s beszéde olvasható. A kötet III. része egy válogatás a Seregi-életművet lejegyző Kaán Zsuzsa saját kritikáiból, amelyek a hazai kulturális médiában a Seregi-balettekről jelentek meg 1975 és 2004 között.
A SEREGI című kötet formabontó vállalkozás: tükörfordítással és párhuzamos szerkesztéssel - magyar és angol nyelven - tánccal foglalkozó reprezentatív kiadvány eddig még nem látott napvilágot Magyarországon. A kötet ötletgazdája, tervező-szerkesztője és kiadója: Kaán Zsuzsa azért vállalkozott erre a különleges feladatra, hogy az általa oly nagyra tartott és elismert, nemzetközi tekintélyű magyar alkotóművész nonverbális művészete - itthon és külföldön egyaránt - a nyomtatott sajtó eszközeivel, a verbalitás dimenziójában is maradandóvá váljék.

Kaán Zsuzsa: táncos, tánctörténész, kritikus, producer. Klasszikus balett-tanulmányait Lieszkovszky Tibornál kezdi (1950-55). További mesterei (1955-64): Ákos Klára (balett), Fáy Mária (karaktertánc), Jeszenszky Endre (pas de deux).
Nappali szakon matematika-filozófia diplomát szerez az ELTE-n (1964-69). Szakdolgozatát tánctörténetből írja.
Ezalatt a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházban (1962-64), majd a Hidas Hedvig vezette bizottság működési engedélyével számos színházi és szabadtéri produkcióban' táncol (1964-69). Koreográfusai: Barkóczy Sándor, Pethő László, Roboz Ágnes, Szigeti Károly, Szöllősi Ágnes, Veöreös Boldizsár.
Friss diplomásként - 1969-től - az Állami Balett Intézet középiskolai tanára, tanársegédje (1978-85), főiskolai adjunktusa (1985-89) 20 év alatt (1969-89 között) érettségi tárggyá, majd főiskolai tantárggyá fejleszti a tánctörténetet.
Tudományos munkásságát a Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozatának tagjaként kezdi (1972). Rendszeresen publikál a Táncművészeti Értesítő című szakmai kiadványban, és - táncszaklap nem lévén - a Muzsika című folyóirat táncrovatában (1971-76), majd az újraindított Táncművészetben (1976-1990). Napi- és hetilapok (Esti Hírlap, Pesti Műsor, Új Tükör stb.) szakírója; a Népszava (1984-91), majd az Élet és Irodalom (1994-2001) állandó, tánckritikusa.
1989-91 között kirándul a koreográfia világába is a Domino Táncszínház művészeti vezetőjeként s a Trionfo Táncszínház alapítójaként.
1991 januárjától a Táncművészet című folyóirat főszerkesztője, 1992 óta a kiadója is. Az elmúlt 35 év alatt több mint 1000 tánccal kapcsolatos kritika, tanulmány szerzője.
Főbb művei: Egyetemes tánctörténet (1972, 1990), Koreográfia és szemiotika (Tánctudományi Tanulmányok, 1982-83), „Balett" és „táncművészet" címszavak (Kulturális Kisenciklopédia, 1986), Színpadi tánc az Operaház megnyitásáig (A „Színpadi tánc története Magyarországon" c. kötetben, 1989), Tanulmányok a MÉDIAKÖNYV 1998-2003. évi köteteiben; Szimbólumok a táncművészetben (A „Jelbeszéd az életünk" című kötetben, 2002), Táncművészet az ezredfordulón (a Magyar Tudománytár című sorozatban, megjelenés előtt - 2005). Kitüntetései: Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, 1998. A Magyar Köztársaság Tisztikeresztje, 2005.
Készült a Nemzetközi Tánc- és Kultúra Alapítvány, valamint a Trionfo Kft. közös kiadásában. A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Philip Morris Magyarország Kft. és Klapka György támogatta. Vissza