Séta a világ körül

Előszó

Többször megfordulok Tolnainál. Jó ideje már, hogy a hányszor ott voltam mindig az volt a Tolnai uram "Adjon Istenje" és "Áldjon Istenje", hogy én, aki keresztül-kasul mászkáltam már a világot, írjam is le azt neki egy szép könyvben. Igazán mondom, eleinte kézzel-lábbal szabadkoztam e gondolat ellen. Mert hát igaz az, hogyha engem véletlenül madárnak teremtett volna az Isten, valamiféle vándormadár lettem volna, talán éppen Isten madárkája: füsti-fecske, akinek megvan az ő drága fészke, imádott hazája, hanem azért minden évben elrepül tőlünk egy másik hazába is, amelyet nem szeret bár, de ahol végigéli a tél zordon idejét, hogy tavaszszal ujra visszatérjen. De ebbe a munkába féltem belekezdeni.
Én Istenem, hiszen olyan igen-igen nagy ez a világ és én mégis nem láttam még az egészet. Igaz, hogy jó részét megtapostam már. A mi öreg Európánknak alig van része, amelyen ne lettem volna. Fagyoskodtam Oroszország északi részein, gyönyörködtem a párizsi bulevárd nyüzsgő életében, majdnem szomjan haltam a kopár spanyol földön, állottam a Vezuv tűzokádó krátere szélén s megosztottam a Balkán fölkelők egyszerű lakomáját. Voltam Ázsiában is. Harminc napig ültem a vonaton, végigszáguldva 15 ezer kilométeres utban a földgömb felét Budapesttől Észak-Ázsián, Szibérián és Mandzsurián át Japánig. Ez az utazásom váltotta ki a mélyen tisztelt olvasók előtt ismert "Kelet Csodái"-t. Ugyanezen utamból hazafelé végigbolyongtam az óriási Kína partjait, majd hetvennyolc napi tengeren való hányódás közben megismertem színről-színre mindkét Indiát, Arábiát s imát mondottam Jeruzsálem örökszent földjén. Jártam Afrikában is; az 5000 éves piramisok csúcsáról néztem végig a Szahara meghalt világát s gondolkoztam az emberi létel mulandósága felett. De hát mindezt kevésnek tartottam ahhoz, hogy én egy olyan szép és jó könyvet írhatnék. Vissza