Egy jóházból való úrilány emlékei

Előszó

Részlet a könyvből:

"Hajnali négykor születtem, 1908. január kilencedikén, egy fehérre lakkozott bútorú szobában, melynek ablaka i a boulvard Raspailra néztek. A következő nyáron készült fényképen hosszú ruhás, strucctollas kalapú ifjú hölgyeket, szalma- meg panamakalapos urakat látni, akik egy csecsemőre mosolyognak: ezek a szüleim, nagyapám, nagybátyáim, nagynénéim meg én. Apám harmincéves volt, anyám huszonegy, én voltam első gyerekük. Lapozok egyet az albumban: mamának csecsemő van a karján, de az nem én vagyok; én már plisszírozott szoknyácskát, kalapkát hordok, két és fél éves vagyok, most született a húgom. Állítólag féltékenykedtem, de csak rövid ideig. Amennyire vissza tudok elmékezni, mindig büszke voltam rá, hogy én vagyok az elsőszülött. Piroskának öltözve, kosárkámban kaláccsal és vajaszilkével, sokkal érdekesebbnek tartottam magam, mint azt a bölcsőhöz láncolt csecsemőt. Nekem volt egy kishúgom: de én nem voltam azé a kisbabáé.
Első éveimből csak valami zavaros benyomás maradt: valami vörös, fekete, meleg. A lakás vörös volt, vörös a mokettszőnyeg, a II. Hendrik stílusú ebédlő, a mintás selyemfüggöny az üveges ajtókon és a bársonyfüggöny papa dolgozószobájában; e szentély bútorai feketére pácolt körtefából voltak; elbújtam az íróasztal alatti fészekbe, árnyékba burkolóztam;sötét volt, meleg volt, és a szőnyeg vöröse a szemembe sikoltott. Így telt kisgyermekkorom. Néztem, tapogattam, védett helyzetben ismerkedtem a világgal." Vissza