Ez nálunk lehetetlen

Előszó

Részlet a könyvből:
A Wessex Szálloda tágas ebédlőjét, amelynek mennyezetét aranyozott gipszdomborművek és falait a Zöld Hegység óriás képmása díszítették, aznap estére a Fort Beulah Rotariánus Egyesülete bérelte ki, a hölgybanket számára.
Itt Vermontban nem volt olyan regényes a dolog, mint a Vad Nyugat rónáin lett volna. De akadt azért néhány érdekesebb szám! Medary Cole (tésztagyáros és élelmiszerkereskedő) és Louis Rotenstern (Confekciós szabóság, vasalás és tisztítás) például előadtak valami mókát, amelyben ők a két honalapító ős-vermonti, Brigham Young és Joseph Smith voltak és mulatságos célzásokat tettek képzelt többnejűsgükre és egyéb furcsaságokra, itt a hölgyek jelenlétében egyébként komoly jellegű volt az összejövetel. Sőt, a komolyság általános jelenség lett egész Amerikában az 1929 óta szakadatlanul tartó hétéves depresszió alatt. Éppen elég idő telt el a világháború óta, hogy az 1917-es évfolyam megérjen a főiskolára, vagy az új háborúra, amely éppen adódik.
A rotariánusok arcán nyoma se volt - legalább is láthatóan nem - a jókedvnek. Ez nem is illett volna az alkalomhoz, hiszen hazafias beszédek hangzottak el a fehér asztal mellett. Herbert Y. Edgeways nyug. tábornok volt az egyik meghívott szónok - nagytűzzel fejtegette, hogy "Békéhez csak fegyverkezéssel jutunk" és "Hadseregre akár milliókat, de adóra egy centet sem". A másik ünnepi szónok Adelaide Tarr Gimmitch asszony volt, aki egyrészt a női szavazatijog ellen folytatott bátor küzdelméről volt híres, másrészt arról a szeniális ötletéről, hogya világháborúban ezer doboz dominót küldött a katonáknak és így megmentette őket a francia kávéházak erkölcsi mételyéről. Vissza