Homokszedők a böge tükrében (dedikált példány)

Előszó

- Ha három nap egymás után kidobolná Müller bácsi, hogy ingyen cukrot osztanak a kiszolgált homokszedők részére a kompnál akkor se jönne össze egy ladikra való belőlünk. Olyan kevesen vagyunk, hogy a két kezemen össze tudom számolni a megmaradottakat - kesereg Péter nagybátyám és búsan sorolja: - El még Kos Jóska (becsületes nevén Farkas József), Vincze Mihály, Gucz Pista, Macika (ifj. Müller Mátyás), Gregor Jani, az öreg Némöt (becsületes nevén Lengyel Pál), Misi öcsém (Simon Mihály), Grünwald Gyuri, Berta Miska, Kardos Jani, Smelkó Misi, Sárossi Mihály és Szeif Józsi. Hát ennyien maradtunk. Magnak. Pedig volt idő, amikor több mint kétszázan dolgoztunk a bögén. Olyan élet folyt ott, hogy csak! - emeli égnek a mutatóujját elérzékenyülve. - Mindenki szeretett bennünket. Mikor lefelé úsztattunk a teli ladikokkal, a vízben lubickoló gyerekek, a parton ücsörgő horgászok, a sok strandoló ismerősként integetett felénk Bezzeg ha megkérdeznénk a mostani fiataloktól, nem hiszem, hogy akadna egy is egész Temesváron, aki tudná, kik voltak a homokszedők? Lassan-lassan kimúlunk nyomtalanul... - Tényleg, tudja-e még valaki, hogy kik voltak a homokszedők? Temesváron talán. De itt is inkább csak az ötven éven felüliek emlékezhetnek rájuk, mert az ő gyerekkorukban még virágzott a szakma! Másfelé bizonyára még a hírüket sem hallották. A közeli szomszédnak számító városokban is, mint Arad, Lúgos, Makó, Szeged, Zenta, Kikinda - hogy csak a homokszedés fénykorában még együvé tartozókat említsem -, hiába kérdezősködtem, senki sem tudott róla, hogy valaha is létezett ilyen foglalkozás. Vissza