Sirály (dedikált példány)

Előszó

Részlet a könyvből:
A töltőtollra gondosan reácsavarta az ebonit-kupakot, nagyon lassú és óvatos mozdulattal, körülbelül, ahogyan egy sebész veszi kézbe az éles műszert, vagy egy vegyész az üvegcsét, melyben élet és halál van; gyógyító anyag, vagy méreg egész falvak számára. Egyideje minden mozdulata ilyen feltűnően óvatos volt. Ujjai, ezek a zongorán, irásban, vívásban és labdaütésben gyakorlott, csontos, hosszú és fehér ujjak, tétlenül, csaknem kimerülten pihentek most az íróasztalon, mintha egyfajta párviadal, kemény és férfias mérkőzés után pihennének. Művészek keze pihen így, mikor leírták az utolsó szót, felkenték a vászonra az utolsó ecsetvonást, vagy leütötték a búcsúzó hangot a zongorán, s tudják, hogy most véget ért valami, ami egyszeri és nem ismétlődik meg soha többé az időben.
De mégis, inkább úgy pihent a kéz, mintha valamilyen nagy ellenállást kellett volna leküzdenie. Mintha viaskodott volna valakivel. Milyen lehet a gyilkosok keze, közvetlenül a tett után? - gondolta most és figyelmesen nézte kezét. Vissza

Fülszöveg

Márai új regénye a mai háború fülledt és izgatott légkörébe vezet. A férfi, aki tud valamit, akinek titka van, - a miniszter bizalmasa egy délelőtt találkozik végzetével, egy különös nővel. Ez a nő valóságos hasonmása egy másiknak, annak, akit a férfi szeretett és aki érthetetlenül öngyilkos lett. A dráma egyetlen nap alatt pereg le, vagy inkább egyetlen éjszakán. A férfi elviszi operába az ismeretlen lányt, aztán fölviszi lakására, nem holmi szerelmi kaland vágyával, hanem azért, hogy egy hatalmas és forró párbeszédben tisztázzák külön utakon haladó s mégis végzetesen egymásfelé tartó életük, az egész élet, a rejtelmes sors kérdéseit. A férfi azt a döntő titkot tudja, amelytől a háború függ, a nő pedig ezt a titkot akarja megtudni tőle, s a végén meg is tudja, akkor, amikor már semmi hasznát nem veszi, mert az ő életük túlemelkedett ezen a titkon, túl azon, amit az események hoznak és amin országok sorsa áll. A lánynak idegen neve van, északról jön, mint a Duna madarai, a sirályok; ha magyarra fordítjuk a nevét, "Egyetlen Hullám"-nak hívnák, és ez a név jelkép: az az egyetlen hullám, amely egy választott pillanatban, túl álmon és szenvedélyen fölragadja és magasba emeli életünket. A háttérben rejtelmes kém-figurák vonulnak fel, egy másik drámát sejtünk, s e két szálat fölényes művészettel szövi lebilincselő, izgalmas remekké az író. Vissza