Fülszöveg
Cogito ergo sum. Ha gondolkodom, logikailag lehetetlen, hogy amíg gondolkodom, ne legyek. Megnyugtató bizonyosság. Megnyugtató? Én vagyok, de körülvéve attól a hideg semmitől, melynek valamiként való bizonyosságáról most már lehetetlen meggyőződnöm? Jobb lesz talán mégis beleolvadnom-belesimulnom a létegészbe. Csakhogy ehhez fel kellene adni ego-izmusomat. Ezt tenni viszont makacsul nem akarom, nem akarjuk. Nem akarjuk? Egyszerűen képtelenek vagyunk rá. Nem akarom, hogy lelkem csupán az isteni értelem részeként legyen halhatatlan. Ragaszkodom az emlékeimhez. Én az emlékeim, a kultúrám, az engem kísértő-kínzó eszmék és egyedek vagyok, még ha csak álmodom is őket, mg ha testemmel végképp elenyésznek is. Csak így érdemes lennem. Sem az üres általánosság, sem magányos-üres egóm nem kell.
Hányódom tehát kettejük között.
Eszméim és halottaim - menekülök előlük, de újból és újból utolérnek, belém kapaszkodnak, azt képzelem, hogy leeresztett sisakrostélyuk mögül rám vicsorognak. Ez a...
Tovább
Fülszöveg
Cogito ergo sum. Ha gondolkodom, logikailag lehetetlen, hogy amíg gondolkodom, ne legyek. Megnyugtató bizonyosság. Megnyugtató? Én vagyok, de körülvéve attól a hideg semmitől, melynek valamiként való bizonyosságáról most már lehetetlen meggyőződnöm? Jobb lesz talán mégis beleolvadnom-belesimulnom a létegészbe. Csakhogy ehhez fel kellene adni ego-izmusomat. Ezt tenni viszont makacsul nem akarom, nem akarjuk. Nem akarjuk? Egyszerűen képtelenek vagyunk rá. Nem akarom, hogy lelkem csupán az isteni értelem részeként legyen halhatatlan. Ragaszkodom az emlékeimhez. Én az emlékeim, a kultúrám, az engem kísértő-kínzó eszmék és egyedek vagyok, még ha csak álmodom is őket, mg ha testemmel végképp elenyésznek is. Csak így érdemes lennem. Sem az üres általánosság, sem magányos-üres egóm nem kell.
Hányódom tehát kettejük között.
Eszméim és halottaim - menekülök előlük, de újból és újból utolérnek, belém kapaszkodnak, azt képzelem, hogy leeresztett sisakrostélyuk mögül rám vicsorognak. Ez a könyv a hányódás könyve tehát. Valaha volt eszméimmel, valaha volt nyilvános és személyes világaimmal való küzdelem könyve. Számomra ma - mit tegyek? - ez a filozófia, másképpen nem tudom elfogadni őt.
1935-ben születtem Budapesten, egy magát asszimiláltnak hívő zsidó családban. A vészkorszak múltával igyekeztem is megfeledkezni róla, hogy zsidó vagyok. Aztán, ahogy lassan-lassan igazán felnőttem, a többi kísértetekkel együtt a zsidóság kísértete is kínozni kezdett. Filozófus lettem, quasi véletlenül, de egyre inkább untatni kezdett az általánosság üressége, a filozófusi szakma kiüresedése. Hosszú ideig nem is írtam semmit, amit filozófiának lehetne nevezni. Már a Debreceni Egyetem "tekintélyes" professzora voltam, amikor írásaimban kísérletezni kezdtem. Miként lehetséges közvetíteni az általános és az egyes között? - ez volt a kérdés, melyet valószínűleg még nem is voltam képes megfogalmazni. A kérdésre természetesen csak gyakorlati választ lehet adni. Hogy ebben a könyvben végre-valahára sikerül-e, azt ítélje meg az olvasó.
Vissza 
