Krsna-sangati

Fülszöveg

Krsna megölte Kamsát Mathurában, s a vraja-vasik hamarosan útra készen álltak, hogy visszatérhessenek vele Vrndavanába. Krsna megölelte Nanda Maharaját, s így szólt:
- Drága apám! Mielőtt visszatérnék Vrajába, szeretném boldoggá tenni rokonainkat és jóbarátainkat...
Néma csend követte szavait. Nanda Maharaja szemét elöntötte a könny, s elcsukló hangon dadogta: - Itt... Itt akarsz maradni? Hogyan egyezhetnék bele, hogy más otthonában élj?
Krsna szíve majdnem megszakadt.
- Apám! Kérlek, ne búsulj! Számtalan ellenség fenyeget bennünket, s meg kell velük küzdenem. Amint végzek velük, titeket foglak boldoggá tenni.
Vasudeva látta, hogy Krsna elhatározása már majdnem összeomlott, s megijedt, hogy fia visszatér Vrajába.
- Nanda bátyám! - kiáltotta. - A fiaid sehol máshol nem lehetnek boldogok, csakis Vrajában. Ki vonná ezt kétségbe? Elérkezett azonban az ideje, hogy brahmacarik legyenek. Hadd tanuljanak! Később majd biztos, hogy visszatérnek Vrajába.
Balarama finoman oldalba bökte Krsnát a könyökével, mire Krsna arcán halvány, erőtlen mosoly jelent meg, Vasudeva szavait megerősítendő. Nandaraja már mindent értett. Megadta magát Krsna akaratának. Könnyekben tört ki, és keservesen sírni kezdett:
- Istenem! Istenem! Édes fiam, ne hagyj el bennünket! Ne hagyj el minket soha!
Nanda könyörgése villámcsapásként sújtott le a palotára.
- Ó, én Gopalám! Menj csak, amerre akarsz! Veled tartunk. Az ígéretem...Az édesanyád... Vraja népe! Ha nélküled térek vissza, mindahányan meghalnak...
Krsna apja lábához vetette magát, s úgy ölelte, ahogy az életmentő csónakba kapaszkodik a fuldokló a vihar korbácsolta tengeren. Zokogott, egyre csak zokogott megállíthatatlanul, s végül nagy nehezen csak annyit tudott mondani:
- Hadd maradjak még egy kicsit, hogy boldoggá tegyem őket... A szavamat adom... A szavamat adom... Vissza