Előszó
Mindég gyülöltem én a boldog nőket,
kik fogsorukban hordják a mosolyt;
kiket a sima szavak illatával
az unalom parfőmje meglocsolt.
Tőlük távol van a könny tartománya
s a fénylő ciprus vélük...
Tovább
Előszó
Mindég gyülöltem én a boldog nőket,
kik fogsorukban hordják a mosolyt;
kiket a sima szavak illatával
az unalom parfőmje meglocsolt.
Tőlük távol van a könny tartománya
s a fénylő ciprus vélük nem rokon.
Mi nem nevetünk se földön, sem égben:
Csak légy szomorú édes feleségem!...
Te sokat sírtál már s mind énmiattam,
a szádon sokszor görbült már nevem.
A végzetesség ropogtatja szívünk:
én veled megyek és te jössz velem.
És sokszor fáj, hogy nincs okod mosolyra
s hogy mégse sírsz, ó ez be sokszor fáj!
S mégis: legszebb a csönd a setétségben -
csak légy szomorú édes feleségem!...
A vidámság a lenge lelkek fénye;
a mi életünk nehéz, fénytelen.
Egymásnak árnyát látjuk a sötétben -
S ki sötétben van, félni kénytelen...
...Ha nem lennénk egymásnak jója, rossza, -
Két lomb, amely egymásra nőtt a fán:
nevetnénk tán e földi ferdeségen...
Csak légy szomorú édes feleségem!
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal