Előszó
Bevett szokás nálunk, hogy, ha egy iró ember egyik-másik művét a könyvpiaczra bocsátja, előszót is irat hozzá egy nálánál nagyobb emberrel. Minthogy pedig nagyobb embert nálamnál nem tudtam erre a...
Tovább
Előszó
Bevett szokás nálunk, hogy, ha egy iró ember egyik-másik művét a könyvpiaczra bocsátja, előszót is irat hozzá egy nálánál nagyobb emberrel. Minthogy pedig nagyobb embert nálamnál nem tudtam erre a czélra megcsipni, ettől a bevett szokástól eltérőleg magam irom meg, mert kisebb emberrel sem akarom megiratni, meg aztán, ugy hiszem, már kisebb ember, mint én, nem is lehet - ebben a tekintetben.
E néhány sorban tehát arra kérem a tisztelt olvasót, hogy könyvem átolvasása után kimélettel legyen irántam, mint a milyen kimélettel akartam lenni én is annak megirásánál. Nem azért bocsátom ez már előre, mert meg vagyok győződve róla, hogy könyvem szigoru birálatot kiván, hanem igen is azért, mert nem vagyok hivatott iró.
Jól hallom már előre, hogy erre azt fogja mondani a tisztelt olvasó:
- Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.
Én azonban ugy gondolkoztam, hogy, ha nem is tudok még de minden áron akarok tudni arabusul. Erős akaratom, igyekezetem szülte azt, hogy ily nagy fába vágtam fejszémet, amely a fában is akadt és csakis a tisztelt olvasó tudja azt onné kivenni, ha - mint fentebb is kértem - kimélettel lesz irántam és ez által ezen első munkám iránt is, melyet egy másik fog majd követni, de - először a fejszét szeretném szabadon látni.
Vissza