John E. Douglas huszonöt évig dolgozott az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóhivatalának különleges ügynökeként, ahol a pszichológiai profilalkotás technikájával vizsgálta az ország leghírhedtebb sorozatgyilkosainak és bűnözőinek elméjét. A szerző mára klasszikusnak számító könyvében betekintést enged legbrutálisabb, legelképesztőbb és legbonyolultabb eseteibe, ezáltal legrosszabb rémálmainkba. Az egykori ügynök szakmája egyik legendás alakja, róla mintázták A bárányok hallgatnak Jack Crawford nyomozóját: Douglasnek karrierje során olyan könyörtelen gyilkosokkal volt dolga, mint Charles Manson, Ted Bundy és Ed Gein, és az egyik ügyéért kis híján az életét adta. Douglas kísérteties képességének hála a ragadozók és a prédák bőrébe egyaránt bele tud bújni, így amikor átfésüli az egyes bűntények helyszíneit, a profilalkotás során nemcsak az elkövetők szokásait képes meghatározni, hanem következő lépéseiket is.
A könyv alapján a Netflix idén tévésorozatot készített, többek között David Fincher (Harcosok klubja, Holtodiglan) rendezői és produceri közreműködésével.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.