Sors és sorstalanság

Előszó

Kertész Imre Nobel-díja megmozgatta a hazai közvéleményt, rövid időn belül cikkek százai születtek róla, rádió- és tévéinterjúk készültek vele. Pillanatok alatt berobbant a köztudatba, a még irodalmi berkekben is kevésbé ismert író egy csapásra népszerű lett, regényei, visszaemlékezései a bestsellerlisták élére kerültek. A Nobel-díj híre után két nap alatt több könyve fogyott el idehaza, mint az elmúlt évtizedekben összesen. Hangsúlyozom, hogy csak nálunk, mert külföldön az utóbbi évek egyik legkeresettebb magyar írója volt egymásután adták ki újra és újra könyveit.
Kertész Imre megjárta a poklot és a mennyet. Fiatal korára a pokol, idős korára a menny jutott. A világra szóló elismerés feltehetően egy hatalmas, egész életet mélyen átható feszültségtől szabadította meg egyik percről a másikra (a legjobb terápia a Nobel-díj?), és olyan boldogsággal, örömmel ajándékozta meg váratlanul, amely talán elhomályosítja, vagy legalábbis eltompítja évtizedeken át hurcolt fájdalmát. A díjjal járó jelentős összeg pedig remélhetőleg megédesíti, megkönnyíti hátralévő éveit. Abban nem vagyok biztos, hogy nyugalmat is vásárolhat belőle.
Kertész Imre élete 2002. október 10-én 13 óra 1 perckor megváltozott. Egész életében azért dolgozott, hogy kiadja magából a felgyülemlett fájdalmat, megossza olvasóival keserű emlékeit. Most is ezen dolgozik Berlinben, és talán hamarosan Budapesten is. A " megváltozott élet" örömteli pillanatai vajon megihletik-e?
Kertész Imre elérte célját. Kitartó munkával elérte azt, hogy gondolatai, írásai előbb vagy utóbb, de eljutottak a címzetthez. Harminc év után végül is expresszgyorsasággal. Újabb "küldeményeit" talán most már senki sem várakoztatja hosszasan. Mindenesetre ez a kis könyv legyen gratuláló távirat az íróhoz. Vissza