Sorstalanság

Előszó

Kertész Imre Sorstalanság című regénye különös irodalmi mű, melyet az írás nyelvezete emel az átlag fölé, és tesz semmihez sem hasonlíthatóvá. Felmerült, hogy ez a különös írás hogyan adaptálható egy minden eszközében más műfaj, a film talajába. Felmerült a probléma, hogy egyáltalán lefordítható-e ezen írás a film nyelvére. A film stílusában és megközelítési módjában figyelembe kellett venni a bennünk élő, bennünk rögződött képeket, azt az élményt, amivel az átlagos néző e témában rendelkezik. Miután a holokauszt képei megmaradt dokumentumokon keresztül rögződtek az emberek többségében (és most nem azokról beszélünk, akik ott voltak), és az általuk elképzelt kép mindig fekete-fehér, de alapvetően színtelen, filmünknek ezt az elképzelést kellett követnie, mert csak az így megismert színvilág tud reális módon közvetíteni.
A holokauszt, a náci koncentrációs táborok érzékletes, úgymond reális ábrázolása egy hallgatag konszenzuson alapuló tilalomba ütközik; s ha mi most mégis megszegjük e tilalmat, azt kizárólag a tanúvallomás hitelességével tesszük, hiszen egy gyermeki lélek útján követjük, és ez az út óhatatlanul átvezet a koncentrációs táborok univerzumán.
A film az állandó megérteni akarás filmje, tiszta, lineáris vonalvezetéssel. Ennio Morricone gyönyörű zenéje is ezt a tiszta vonalvezetést követi, mert nem tehet mást. A film készítését a tisztánlátás igénye vezette, és ezt most szívvel szeretném átadni önöknek. Vissza