Sovánka

Előszó

A falut, melyről jeleneteink megemlékeznek, néhány szóval be kell mutatnom. Akácos utcájával, kis templomterével odaképzeljük a Csallóközbe, határát vén füzektől szegélyezett patak mossa, hegy nincs, dombocskája is csak arasznyi a kalváriával. vasúttól kissé messze esik, ám azért nincs elzárva a világtól, fürge autobuszok porozzák fel főutcáját és a kis iparvárosba - ez egyúttal a járási székhely is - félórai rázással beviszik a sietős utast.
De állhat ez a falu akár a Mátyus földjén, a Vág, a Bodva vize vagy az Ipoly partja mentén. Állhat a Tátra, a Magyura alján vagy akár a morva fennsíkon vagy valahol Kladno, Jihlava környékén - egyszóval mindenütt, ahol a halódásra ítélt régi világ korhadt maradványai ellen feszült az új ember akarata, ahol a tervgazdálkodás jóvoltbvól gép siet a gazdák segítségére és az új kultúrházban traktoristák a falu fiataljaival az új színdarab próbáira készülnek...
Vasárnap reggel van. Hajnalban csöndes eső hullott, a reggel kissé párás és hűvös még, az ég felhős, de itt-ott egy tenyérnyi kékség meleget és déli napsütést ígér. Pompás volt ez a hajnali eső, úgy jött, mint forró fohászra a teljesülés, fel is mosolyog az égre a nyugalom elégedetté kikerekedő érzésével Kerekes István arca.
Azt kérded, kedves olvasó, ki ez a Kerekes István? Nos, ideje, hogy néhány szóval őt is bemutassam.
Harmincesztendős újgazda a mi Istvánunk. Az apja földdel és szegénységgel küszködő, munkába kiszikkadt béres volt, öreg napjaira négy holdhoz jutott és ezt hagyta cselédsorban nevelkedett egyetlen fiára. A többit korán a sírba vitte a tüdőbaj, a legidősebbet megette a francia szénbánya. István a katonáskodásig úgy élt, mint a többi falubeli szegény legény; homályosan érezte, mi a rossz, de nem tudta, nem is sejtette, hogy ezt a rosszat meg is lehet változtatni. háború alatt aztán megtörtént a fordulat. Nem ment hirtelen és nem ment zökkenő nélkül. Túl nehéz volt a múlt, túl sok előítélettel kellett megküzdenie, míg az öntudatlan parasztfiú eljutott a lázadásig. Kellett, hogy a háború vérzivatara elsodorja a Kaukázusig, onnan kórházakba, majd egy gyárba lökje, végül kihajtsa két esztendőre rabmunkára Németországba. Minderről, Istvánunk eszméléséről okulásul regényt kellene írni, ám most csak így, dióhéjban fogom össze múltját. Vissza