Spinoza élete és szelleme avagy Értekezés a három imposztorról (dedikált példány)

Fülszöveg

A három imposztorról, Mózesről, Jézusról és Mohamedről szóló értekezés a radikális felvilágosodás egyik kulcsszövege. A XVII. század során számos kiadásban látott napvilágot franciául, majd angol és német fordításban. Magyarul az 1719-es legteljesebb, és az 1768-as legelterjedtebb változatot adjuk most közre. A korabeli apologéták által botrányosnak ítélt mű két forrásból merítve próbál leszámolni a hagyományos vallásossággal. A XVI-XVII. századi libertinus gondolkodás és a spinozai filozófia tételei koherens gondolatai rendszerré ugyan nem olvadnak össze benne, ám a szöveg mégis "jól használható", hiszen a filozófiailag képzetlen olvasók számára is elérhetővé és érthetővé teszi az antropomorf és antropocentrikus vallásosság libertinus, hobbesi és spinozai kritikáját. A libertinusokat látszólag kielégítette a hatalommal kötött kompromisszumuk: azt gondolnak, amit akarnak, ha nem teszik a néptömegek számára is elérhetővé felforgató gondolataikat. Ismeretelméleti szekpticizmusnak és erkölcsi relativizmusuknak köszönhetően gondolkodásuk inkább kritikai, mint építő volt. Úgy látszik, hogy egy világ választja el őket a rendszerben gondolkodó, politikai tekintetben öntudatos citoyen Spinozától. A klandesztinus filozófiai értekezések olvasói mégis kénytelenek felismerni, hogy az újkori ateizmus "Szent Spinozája" és a profán libertinusok, bár máshonnan indulnak, gyakran ugyanoda érkeznek.
A Fiatal Filológusok Füzetei szegedi bölcsészek vállalkozása irodalmi és eszmetörténeti szempontból fontos, nehezen hozzáférhető szövegek filológiailag megmunkált közreadására, másrészt az európai szellemi forrongás mérvadó szerzői, művei, műhelyei bemutatására. A kora újkori darabok mellett megjelenik két újabb alsorozat, melyeknek első füzetei: Szemlélő. A Spectator fordítása (1783); Hernádi Mária: Egy találkozás története. Ontológiai dialogicitás Nemes Nagy Ágnes költészetében. Vissza