Spiró György: Csirkefej

Előszó

Részlet:
Spiró György Csirkefej című tragédiája igen „jól megcsinált színdarab". Dramaturgiai matematikája példás; szerkezete zárt és mateforikusan róla is elmondható, ami a Schönberg-féle Új Zenéről elmondható volt: nincsen benne „szabad hang", azaz olyan mozzanat, amely - mintegy ártatlanul - magában állna és ne bizonyulna előbb-utóbb magyarázó motívumnak vagy impulzusnak valamely ok-okozat sorban (a dramaturgiai kombinatórika és végigvitel profizmusát szinte jelképesen mutatja annak az ominózus baltának a szerepeltetése-szereplése, amely a maga módján már-már kihívó mintaszerűséggel felel meg a széles körben elismert dramaturgiai közhelynek és babonának, hogy ha az első felvonásban a falon függ egy puska, akkor az utolsó felvonásban annak el kell sülnie), de míg egyfelől a fogaskerekek pontosan illeszkednek és a drámai erőáttétek mechanikája célirányosan működik, addig másfelől Spiró kivédi, hogy a cselekmény egyszerű előhaladássá, s így a darab túlzottan egyenesvonalúvá váljék, a hajtóerők és a fékezőerők, az előrehaladás és a késleltetés-hátráltatás ellenjátékával, a tragikus és tragikomikus hatások-élmények kontrasztjaival, a jelenetek gondosan mérlegelt ritmuskompozíciójával és tempóingadozásaival dolgozik, s a dráma indulati tetőpontját (hozzávetőleg annak háromnegyedénél) és tragikus végkifejletét szinte zenei-operai „lázgörbével", nagyívű fokozással, krízissel, s a felszabadított energiák fokozatos elfogyasztásával építi fel és építi le. Vissza