Sportélet 1966. január

Előszó

Újév táján népszerű szokása a sportsajtónak a ranglistakészítés. A cél mindig ugyanaz: kik voltak az elmúlt év legjobb sportolói, kiknek az eredményei lepték meg legjobban a sportszerető közönséget, kiket lehet példaként az ifjúság elé állítani. Világméretekben folyik ez a „vetélkedő", de országos szinten is nagy érdeklődés nyilvánul meg iránta. A módszereket tekintve ahány ház, annyi szokás. A leggyakoribb az újságírók, a szakemberek megszavaztatása. E szerint született meg a MUOSZ Sportújságíró Szakosztályának a lapokban már megjelent listája az év legjobb női, férfi sportolóiról és a legjobb csapatokról. Mi, ugyanúgy mint tavaly, dobogóra állítjuk azokat, akik szerintünk önmagukat múlták felül az elmúlt esztendőben. Dobogónk legmagasabb fokára Balczó András került, aki azon kívül, hogy megnyerte öttusában az egyéni világbajnokságot és Magyarország csapatát is aranyéremhez segítette, 1965-ben minden versenyt megnyert, amin elindult. Kivételes klasszis Balczó András, sportágának kiemelkedő egyénisége. Zsivótzky Gyula 73,74 m-es fantasztikus eredményével több mint két métert javított a már addig is túlságosan nagy kalapácsvető világcsúcson, ezért rangsoroltuk őt a második helyre. Vitáink közben Zsivótzkynak az első helyét is mérlegeltük és nem sokkal szorult az öt sportágas Balczó mögé. Földi Imre is nagy tetteket vitt véghez. Teheránban légsúlyú világbajnok lett súlyemelésben, s a nagyobb nyomaték kedvéért a VB előtt és utána is megjavította az összetett világcsúcsot. Dr. Kleiberné Kontsek Jolánt illeti a negyedik hely. A kitűnő diszkoszvetőnő azért került a címlapunkra, mert az idén kétszer is legyőzte Tamara Presst, a világcsúcstartót, s azért is, mert 57,86 cm-es eredményével második a világranglistán. Albert Flóriánnak azért szorítottunk helyet ebben az előkelő társaságban, mert gólkirály lett. Neki különösen nehéz volt annyi gólt lőnie, amennyi az elsőséghez kellett, hiszen reá általában jobban vigyáztak, mint a többiekre. Török Bódog kitűnő edzői kvalitásokat árult el a női kézilabda válogatott előkészítésében, a világbajnoki aranyéremnek, ahogy mondani szokták, ő volt a kovácsa. Hat sportember került a Sportélet dobogójára, de az év olyan gazdag volt kimagasló teljesítményekben, hogy akár tizenkettő, vagy még több is oda kerülhetett volna. Gondoljunk csak a világbajnokságot nyert női kézilabda-válogatottra, vagy a magyar vízilabda-válogatottra, amely véglegesen megnyerte a Trofeo d'Italia-t, vagy a Vasas labdarúgócsapatára a bajnokságért. No és Pircsit, a kis Túróczy Jutkát is jó lett volna a kirakatba kitenni, hiszen ő is nagy dolgot művelt, a 100 m női gyorsúszásban beállította az Európa-csúcsot. Helyet kellett volna kapnia Nemere Zoltánnak is, aki megnyerte a párbajtőr világbajnokságot, s az Universiaden is diadalmaskodott. Nemerét mégis kihagytuk, mert bármennyire ajánlották őt az eredmények, az életmódja, magatartása igen sok kívánni valót hagyott maga után. A helyünk azonban mindenképpen korlátozott, a véleményünk pedig, mint minden vélemény, szubjektív, s ezért elnézést kérünk azoktól, akik úgy hiszik, hogy „lemaradtak". Sok szerencsét és további eredményes munkát kívánunk a sikerekben gazdag magyar sportmozgalom valamennyi reprezentánsának az új esztendőben. Vissza