Sportévkönyv 1948

Előszó

Anatole France, a világ egyik legnagyobb tudósa és regényirója egyszer egy képletes rajzot büvészkedett az olvasó elé. Históriájának az volt a veleje, hogy a templomba betévedő kókler szembekerül a Miasszonyunk szobrával. És látja, hogy szegény, gazdag, mind-mind a legdrágább kincsét áldozza a szeretet oltárán. Egyedül maradtában aztán maga is odabátortalankodik a szobor elé. Vagyona nincs... Adnivalója se volna? De van! Önmagát adja, bukfenceit és kóklerségeit, tudását, tehetségét, szivét.
Anatole France meghalt, de figurája életben maradt, sőt most is él.
Én is, embertársaim, viszek egy virágot és az ujjáépülő magyar sport oltárára leteszem szerény tudásom csekélyke jelét, tapasztalataimat, ha vannak. Amit tudok és amit nyujthatok. Ezt a kis könyvet.
Tudom, hogy egy megfeszitett élet terhe alatt roskadozunk, sokan megfáradtak, elernyedtek, közönyössé váltak és össze is estek. És nem is ismerik meg egymást... De van egy valóság! Eszmény és valóság egyben! Van egy örök élet itt ezen a földön is, amelyben feltámadunk, amelyben hiszünk és amelyet érzünk. A szeretet valósága ez,a becsület valósága, egy tisztaság valósága, az élet értelmének valósága. Hogy ebben mi is, sportemberek, a sport vonalán támadjunk fel, ezért küzdöm én, ezért irom e sorokat és ezért harcolok. Mert az elfáradt, elernyedt, közönyössé vált ember nem ember előttem. De emberré válik, ha magára lel, ha feltámad. Mert mi az ember? Ember az élet és ember a becsület! Az e hitben feltámadott ember legyőzhetetlen és örök! Nekünk, feltámadó embereknek életünk a tisztaság, a mi életünk a jóság, a mi életünk a hit. Hit Isten létezésében és a becsületben. Ennek az életnek a jegyében indultunk el egy uj és szent vállalkozásra a magunk területén. Ebben a hitben rójjuk sorainkat a sport, az emberi szeretet, az igaz élet, az egymásratalálás és testvéri kézfogás szolgálatában. Vissza