Sportrepülőknek a légkörről

Előszó

A sportrepülés a repülésnek az a fajtája, amelyben az egyéni kezdeményezésnek a legnagyobb szerep jut s amelyben a repülő kapcsolata a légkörrel a legközvetlenebb. Gépei aránylag könnyűek, akár a motoros, akár a motornélküli típusokat tekintjük, felületi terhelésük jóval 100 kg/m2 alatt van - sőt a legtöbb motortípusnál sem éri el a 65 kg/m2-et - így sokkal érzékenyebbek a légkör minden befolyása iránt, mint a nagy felületi terhelésű, nehéz gépek. Sebességük is jóval kisebb, ezért általában hosszabb időt töltenek velük a levegőben, mint a gyors gépekkel, s az általuk átrepülhető távolságok is csekélyebbek. Ennek egyik következménye az, hogy útjaik az esetek többségében nem lépik át egy-egy egységes időjárást biztosító légtömeg határát. A nagy kontraszttal járó változásoknak így kevésbé vannak kitéve, mint a nagy távolságokat áthidaló forgalmi gépek.
A sportrepülésben - hacsak nem versenyszerű indulásról van szó - nincs kötött indulási idő. A repülő azt maga választhatja meg, tehát rugalmasabban tud alkalmazkodni a légköri körülményekhez is, mint hivatásos és a menetrend vagy a repülési parancs által megkötött forgalmi vagy katonai pilótatársai. Ha teljesítményrepülés a célja, akkor nyilván a számára lekedvezőbb légállapot kialakulását fogja megvárni, amely légállapot a nehéz gépek vezetői részéről vagy egyáltalában nem vagy csak annyiban érdemel figyelmet, hogy a vezetést kissé fárasztóbbá teszi. (Termikus emelőáramlások, hullámterek stb.) A sportrepülő által elérhető eredmények u. i. sokszor azoknak a légköri folyamatoknak a fellépésén múlnak, amelyeket a hivatásos repülés időjárási eligazításaiban mint jelentéktelen részleteket említésre sem méltónak tartanak, mert a nagy gép útját, annak felszerelése és teljesítményfeleslege miatt érezhetően nem befolyásolják. Ha viszont egyszerű helyközi repülést akar valaki végrehajtani, az indulási, utazási és leszállási körülmények megítélésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni a sportgép kisebb nekifutási helyszükségletét, ugyancsak kisebb leszállási sebességét és ebből eredő kisebb kifutási úthosszát, ami lehetővé teszi számára a szélirányban mérve keskeny repülőterek használatát akkor is, amikor az erős és kedvezőtlen irányú szél miatt a nagygépek számára leszállási tilalom van. A sportgép mozgékonyabb, szerkezeti felépítésében viszonylag szilárdabb a forgalmi gépeknél, ezért sok vonatkozásban ellenállóbb a légköri igénybevételekkel szemben, veszélyes helyzetekben néha könnyebben kezelhető, mint azok. A rádióval történő helymeghatározás lehetőségének hiánya viszont lehetetlenné vagy az élet oktalan kockáztatásává teszi a sportgép használatát olyan légköri helyzetekben, amelyeket a forgalmi repülésben vagy a katonai feladatrepülésekben hétköznapi egyszerűségű esetként könyvelnek el. (Pl. útvonalrepülés felhőben, felhőáttörés stb.) Vissza