Időn túl

Előszó

Mindennemű művészeti fellépés tanulságokat hordoz, de csak ritkán mondjuk azt, hogy "művészettörténeti jelentőségű". A Sensaria csoportnál indokolt ezt a titulust alkalmazni. Ki nem térve a művek méltatására, már csupán az általuk tett gesztust is nagyra kell értékelni. Nemcsak megnevezik példaképeiket, hanem demonstratív módon saját műveik társaságában mutatják be a huszadik század klasszikusainak festményeit. A néző számára lehetővé teszik, hogy a látottak birtokában új típusú kapcsolatot fedezzen fel a „régiek" és „maiak" között, mivel egyszerre „vannak". Művészként elvégzik azt a művészettörténészi feladatot, amellyel máig adós volt a szakma Hiányzott egy láncszem, amelyet figyelmen kívül hagytak a 20. századi tendenciák leírásában, pedig észre kellett volna venni! Az értékek „leltárba vétele" igaz megtörtént. Mindig is elismerés övezte Ferenczy Károly, Fényes Adolf, Mednyánszky László, Nagy Balogh János, Csontváry Kosztka Tivadar, Koszta József, Bernáth Aurél és a többi itt szerepeltetett művész munkásságát. Senki sem hiányzott a művészettörténeti könyvekből. Ugyanakkor a kortárs művészet tárgyalásakor mindig leszűkítették azok körét, akiket folytat hatónak tartottak a jelenkori festészet számára. Előnyben részesültek az avantgárd és avantgárd közeli alkotók, abból a meggondolásból kiindulva, hogy a művészet egyenes irányú folyamat: fejlődés. Valójában ez a fejlődéstudat olyan változatlan gondolati struktúrát képvisel, amely belülről nézve igen gazdag, de rálátásból már az is jól észrevehető, ami rajta kívül van. Kimaradtak a fentiekben felsorolt festők, bár el voltak ismerve, progressziót nem láttak bennük, és akik őket követték, a periférián dolgoztak. Az ő nyelvük nem ültethető át kiáltványokba és filozófiai elméletekbe. Sokkal fontosabbak azok az értékek, amelyek szóban alig megfogalmazhatók. A környezettel való együttélés a rezdülésekre való finom reagálás, a szubjektív világlátás a figyelmeztetés arra, hogy bár társadalmi, társasági lények vagyunk, az általunk létrehozott értékekért egyedül vagyunk felelősek. Nincs termékenyebb annál a magánynál, amelyet a festő a természetben érez alkotás, tapasztalatgyűjtés közben. A művész nem a stílusirányzatokkal kommunikál, hanem a művészet ősforrásával, a természettel. Vissza