A várakozóművész

Fülszöveg

Lehettem volna mozdonyvezető, tengerész, evezős világbajnok, alanyi költő vagy szociológus is. Ha úgy akarná az isten, akkor még akadémikusként is végezhetném. De sajnos, amire lábujjhegyen felértem a szívlapátig, addigra kivonták a menetrend szerinti forgalomból a gőzmozdonyokat. Aztán rájöttem, hogy utálom a sós vizet. Hogy nincs kaland többé, amióta Robinson otthagyta a ködös Albion miatt lakályos kis trópusi szigetét, és pláne szegény Pénteket, akit tökre kár volt habókra civilizálni. Végül súlyos csalódás volt számomra John Silver is, aki mindent összevetve nem más, mint egy öreg, féllábú részeges sumák - szóval nincs benne semmi nagystílűség, vagy ilyesmi. Nomármost evezős világbajnok meg azért nem lettem, mert akkor én már alanyi költőnek tartottam magam, noha időnként még lementem edzésre, ha szerelmi zsengéim egy-egy mondatában sehogy se leltem az alanyt és az állítmányt, pedig esküszöm, hogy néha benne voltak. Ifjúkorom végső bukása pedig mi lehetett volna más, mint az, hogy rájöttem, nem is vagyok én azokba a nőkbe olyan szerelmes. Ezek után mondanom sem kell, hogy engem szociológusként sem ölelt igazán a keblére az a régi, szép, békés Kádár-korszak. Bizonyos urak lelke rajta. De most! Érzem. Mit érzem? Tudom! Tudom, ha nagyon akarom, ha minden erőmet megfeszítve igyekszem, ha otthagyom ezt a megunt, ezt a már ezerszer lejátszott, megalázóan kisszerű életemet, szakadjon bár a fejemre halálos szomorúság és minden gyalázat, és ha nem dohányzom, ha nem kávézom, ha nem kocsmázok és nem nőzök többé, amíg a célom el nem érem, tudom, jókora szerencsével még mindig lehet belőlem mozdonyvezető.

Sultz Sándor Vissza