Makrancos Erzsi mint nagymama

Előszó

Részlet a könyvből:

- Nagymama, Henrik bácsi még mindig nincs itten. Meglátod, későn érkezünk a vasúthoz.
- Dehogy is, ráérsz még Irmuskám, az út alig tart tíz percig.
- Annyira vágyódom az amerikai húgocskák és kis öcskösöm után! Milyen nagyszerű időknek nézünk elébe, drága nagyanyó!
És a karcsú, göndörhajú, kékszemű szőke leány kicsapongó jókedvvel röpült az öreg hölgy nyakába.
Özvegy Gontrau Erzsébet asszony bensőséges szeretettel nézett unokájára. Finom, keskeny arcán, melyet hófehér haja vont ezüstös keretbe, halk fájdalom borongott, melyet azonban barátságos mosoly derített fel.
- Igen, gyermekem, én is nagyon boldog vagyok, hogy Mária nénéd és Frigyes bátyád visszajön Amerikából és hogy itt nálunk akarnak megtelepedni. Nagyon vágyódom rá, hogy a gyermekeket megismerjem.
- De ugy-e érthetetlen, nagymama, hogy Frici bácsi a két leányt és a kis Karcsit előre küldötte, noha még egy sem volt közülük Párizsban? Hogy mernek fiatal leányok ilyen hosszú útra vállalkozni? Egyedül...
- Hát ezen én magam is csodálkoztam, Irmuskám. De azt hiszem, hogy még sok egyeben is csodálkozni fogunk. Az amerikai leányokat annyira másképpen nevelik, mint a németeket.
- Oh, végre itt van Henrik bácsi, - kiáltott fel Irma, ki egy kocsi robogását hallotta és kifutott a szobából. -r- Menjünk bácsikám, már későn van.
- Csak csöndesen, - felelte egy öreg úr mély hangon. Még egy félórai időnk van. Türelem leányzó. Egy pillanatra le kell szállanom, mert lábam nem bírja sokáig a mozdulatlanságot.
- Megint a köszvény nem hagy nyugodni? Vissza