Sütemények, tészták könyve II.

Előszó

Bevezető
A kenyér fogalma a agyar nyelvben szimbolikus jelentőségű. Egyaránt jelenti a gabonalisztből készített napi táplálékunkat, és átvitt értelemben alapvető testi szükségleteinket is. A magyar ember a kenyér szeretetét, tiszteletét máig is megőrizte. Régen minden család saját kemencéjében sütötte a kenyerét, a sütéshez használt kovász anyáról leányra szállt. Később az otthon dagasztott kenyeret már pékségbe vitték süttetni. Sokáig tartott a vetélkedés a pékmestereke és a háziasszonyok között, melyikük tud ízletesebb, ropogósabb házi kenyeret sütni. A modern, hajszoltabb élet a pékmesterek győzelmét hozta meg. A kis pékségeknek megvolt a maguk vevőköre, a frissen sült kenyér illata messziről vonzotta az embereket. Kenyéren kívül a pékek különféle tésztákból pogácsát, kalácsot, kuglófot és sokféle ízletes péksüteményt is készítettek. Az ügyes pékmesterek sok mindent ellestek a cukrászmesterektől is. A kovásszal, kelesztéssel fellazított kenyértészta példájára egyre többféle tésztát készítettek élesztővel elkeverve, dagasztva, vagy a vajastésztákat hajtogatva. Megjelentek a polcokon a diós, kakaós csigák, a szerelmeslevelek, különféle bukták, táskák és lepények, egyes üzletekben a fánkok is.
A történelem vihara elsodorta a kis pékségeket, uniformizálódtak a sütemények, kenyerek, a munkaigényesebb készítmények eltűntek az üzletek pultjairól. Szerencsénkre mára lassan véget ér ez az igénytelen korszak. Újra kezdik készíteni a jó, változatos kenyereket, péksüteményeket. A háztartásokból sem tűntek el egészen a régi, híres sütemények, csak készítőik száma fogyatkozott meg. Vissza