Szabadtéri Műhely (minikönyv)

Előszó

Részlet a könyvből:

"Nem volt egy "nyugodt" éve a Szegedi Szabadtéri Játékoknak. Még el sem kezdődött, máris viták zúgtak körülötte. A kezdetek kezdetén elültette ezt a magot a nagytekintélyű Hevesi Sándor: mi való a térre? - s jó pár év múltán az a gondolat is kikelt: hogyan. E körül Kárpáti Aurél került nagy kört, s tulajdonképpen elindította vele a Játékok fejlődését szolgáló műhelyvitát, aminek buzgása sohasem szűnhet.
Ennek a vitának leginkább a prózai művek körül van nagy lobogása. Már 1960-ban újra kikelt a téma, amikor visszatért a Tragédia a hagyományos műsorból, Major Tamás rendezésében. Major ugyanis azzal kezdte, hogy teljesen függetlenítette magát a környezettől, nem akart speciálisan szegedi előadást létrehozni - de rá néhány esztendőre Vámos László fordított a rendezői szándékon, éppen száznyolcvan fokot. Elképzelését így magyarázat a Játékok műsorfüzetében (1965): "... a szabadtéri játékok világszerte reneszánszukat élik. A modern ember újrateremti az antik világ nagy közösségi élményét: a színházat, amely több mint színház-szertartás és népünnepély. Ebben a színházban elsőrendű dramaturgia: jelentősége van a légkörnek, amit a környezet kivált és jelentősége annak a kohéziónak, ami a többezer főnyi közönséget - az élménnyel - közösséggé alakítja... Az 1965-ös rendezés nem a Tragédia mai előadását akarja létrehozni általában (utalás Major rendezői felfogására! - Sz. S. I.), hanem speciálisan a szegedi Dómtéri Tragédiát... Látványos előadást akar, meri vállalni az ehhez a fogalomhoz tapadó lejáratott asszociációkat, abban a hitben, hogy a látvány is lehet a mű eszmei mondanivalójából fakadó..." Vissza